szerző:
hvg.hu/MTI
Tetszett a cikk?

Czibere Károly azt mondta, vannak ugyan "nehézségek" a gödi otthonban, de az ott készített fényképek nem alapozzák meg a súlyos megállapításokat.

Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárt az Országgyűlés népjóléti bizottságának szerdai ülésén a gödi Topház Speciál Otthonban tapasztalt szörnyű állapotokról kérdezték, miután egy civil szervezet, a Mental Disability Advocacy Centre (MDAC) egy hete közzétette vizsgálatának eredményeit, amely szerint az otthonban lekötöztek, elzártak betegeket, többeket kényszerzubbonyban tartottak

Az Emmi azóta felfüggesztette az intézmény igazgatóját és rendkívüli vizsgálatot rendelt el, büntetőeljárás is indult az ügyben, Czibere pedig azt ígérte, hogy együttműködik majd a szervezettel

Az államtitkár a bizottsági ülésen viszont azt mondta, az otthonban készített fényképek nem alapozzák meg azokat a súlyos megállapításokat, amelyek megjelentek a sajtóban. Czibere közölte, ezt a vizsgálat eddigi adataira hivatkozva mondta, de azt mondta, hogy nem tudja mi lesz a vizsgálat eredménye.

Amit az MDAC vélt látni, az nincs

– mondta Czibere, aki szerint az eddigi vizsgálatok azt mutatják, hogy a szervezet engedély nélkül ment be, illegálisan fényképezett, nem volt joga ahhoz, hogy a gyerekek beleegyezése nélkül róluk fotót készítsen, és azt a gyámok engedélye nélkül közzétegye. "Jogsértésen keresztül nincs jogérvényesítés" – mondta az államtitkár, aki azt fejtegette, hogy aki jogsértően tevékenykedik, az nem jogvédelmet folytat, és nem is jogvédő. Azt hangoztatta, hogy a kormány minden jogvédő civil szervezettel együttműködésre törekszik, de azokkal nem, amelyek a gyerekek jogait sértik.

Az államtitkár ugyanakkor hozzátette, az eddigi vizsgálatokból azt is lehet látni, hogy vannak "nehézségek" a gödi otthonban, de azok "nem olyan súlyúak", mint amiről a szervezet beszámolt. Czibere azt mondta, hogy az intézményben az előírt 150 munkatárs helyett csak 142 dolgozik, továbbá, hogy sérült a lakók intimitáshoz való joga, mert a vécékben nincs elválasztópanel. A történtekkel kapcsolatban a média felelősségére hívta fel a figyelmet, utalva a korábbi, Alföldi utcai gyermekotthonról írtakra, amelyekről később az derült ki, hogy "teljes rágalom" volt.

Szabó Tímea, a Párbeszéd politikusa a meghallgatás után sajtótájékoztatón azt mondta, Czibere Károly szavaiból ő arra következtet, hogy a kormány szerint jobb lett volna, ha napvilágra sem kerülnek a visszaélések, és ahelyett, hogy belátnák, hogy évekig nem csináltak semmit az ellátórendszerrel, megint elkezdődik a civil szervezetek hibáztatása, amit a Párbeszéd felháborítónak tart. 

Az államtitkár a bizottsági meghallgatásán egyébként beszélt még arról is, hogy az elmúlt három évben 800 ezer ember került ki a szegénységnek való veszélyeztetettség, kitettség zónájából, a kormány csökkentette a szegények számát és növelte a szegények átlagjövedelmét.

Azt is közölte, hogy Magyarországon nem élhetnek elkülönítve fogyatékos emberek és állami gondozott gyermekek, hanem biztosítani kell számukra, hogy közösségekbe ágyazottan éljenek, és ott kapják meg a szükséges szolgáltatásokat. Tájékoztatása szerint ma 25 ezer ember él fogyatékos- vagy pszichiátriai otthonban, közülük 21 ezren élnek nagy intézményben. Közölte, ezekből – az elindított kiváltási programnak köszönhetően – 2023 végéig ki tudják majd költöztetni a fogyatékossággal élő emberek felét.

Czibere Károly azt is mondta, a kormány célzott program kidolgozását tervezi az egyedülálló nők helyzetének javítására.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Árvíz és földcsuszamlás sújtja Vietnámot

Árvíz és földcsuszamlás sújtja Vietnámot

Az ELTE kutatói megvizsgálták, hány éves korukban milyenek a kutyák

Az ELTE kutatói megvizsgálták, hány éves korukban milyenek a kutyák

Van-e csodafegyvere az ellenzéknek 2022-re? – Tóka Gábor vitaindító elemzése

Van-e csodafegyvere az ellenzéknek 2022-re? – Tóka Gábor vitaindító elemzése