Rogán tagadja, hogy köze lenne a csepeli fórumon feltűnt biztonságiakhoz

Rogán Antal közölte, nem ő hívta oda a csepeli fórumra a biztonsági szolgálat embereit, akik azt állították, az ő biztonságát védik.

  • hvg.hu hvg.hu
Rogán tagadja, hogy köze lenne a csepeli fórumon feltűnt biztonságiakhoz

Közleményt adott ki a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda azzal kapcsolatban, hogy a csepeli nemzeti konzultációs fórumon a Dózsa György úti két halálos áldozatot követelő balesetben érintett fehér Mercedest vezető M. Richárd egyik ismerőse a biztonsági szolgálat tagjaként mutatkozott be, és azt állította az Index videós stábjának, hogy a minisztert védik.

A kabinetiroda azt közölte, hogy Rogán Antal

soha nem alkalmazott sem biztonsági szolgálatot, sem testőrt. 2017. május 26-án, a csepeli nemzeti konzultációs fórumra is mindössze ketten kísérték el: sofőrje és személyi titkára. Rogán Antal az eseményen meghívott vendégként vett részt, minden egyéb a rendezvény szervezőinek döntése volt.


A rendezvényt egyébként a helyi Fidesz szervezte, a Csepel.hu szerint Rogán pedig Németh Szilárd országgyűlési képviselő meghívására érkezett a fórumra előadást tartani.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.