Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője sajtótájékoztatót tartott pénteken, ahol közölte:
a Fidesz szerint a "Soros-hálózat" külföldről, külföldi pénzekből, törvénytelenül akarja befolyásolni a magyarországi választás eredményét, ezért a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB) fordulnak.
Az MTI beszámolója szerint Halász azt kifogásolja, hogy az Avaaz petíciós-aláírásgyűjtős oldal "Soros jelöltjeit" segíti hirdetésekkel. A Fidesz-frakció szóvivője ezt nem magától találta ki, a kormánypárti Origo pénteken arról írt cikket, hogy az Avaaznak a Facebookon jelennek meg hirdetései, amelyek az Orbán-kormány elűzéséről és a Fidesz elleni összefogásról szólnak. A demokráciát propagáló oldal egyébként korábban kapott pénzt a Soros György-féle Nyílt Társadalom alapítványtól.
Halász meglehetősen zavaros fejtegetésbe bonyolódott, amely szerint az Avaaz és a "Soros-hálózat" célja nyilvánvaló:
meg akarják buktatni Orbán Viktort és a bevándorlásellenes nemzeti kormányt,
ami annyira azért nem meglepő, tekintve, hogy választás lesz, a Fidesz szerint az ellenzéiek pedig amúgy is Soros jelöltjei.
Halász mindenesetre bejelentette, hogy a Fidesz a Nemzeti Választási Bizottsághoz fordul a "Soros-hálózat választási csalása miatt", mert szerintük ez a választási törvények gátlástalan kijátszása.
Halász nyilván arról nem szólt, hogy a Facebookon egyébként például a kormánypárti Tv2 fizetett hirdetésben migránsozós videókat tár a felhasználók elé, vagy hogy a Schmidt Mária-féle Figyelő is olyan fizetett hirdetéseket tesz ki a Facebookra, amelyeknek választási üzenete is van.
Halász viszont nem egyedül van a félelmeivel, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, Tuzson Bence sajtótájékoztatón elmondta ugyanazt, mint Halász, majd hozzátette, a kormány arra kéri a hatóságokat, hogy haladéktalanul vizsgálják meg az ügyet. "Arra kérjük az adatvédelmi hatóságot, hogy vizsgálja meg, hogyan szerezhették meg külföldi szervezetek magyar állampolgárok adatait" – mondta Tuzson Bence, bár nem teljesen világos, hogy mire gondol. Azt is kijelentette, hogy Magyarország nemzeti szuverenitását meg kell védeni,
a kabinet ezért még a választásig jogi lépéseket tesz.