Korábban mi is írtunk arról, hogy az Átlátszó és a Magyar Energiaklub – miután hiába kérték az erről szóló adatokat az illetékesektől – néhány hete nekivágott, hogy megmérje a Duna vizének hőmérsékletét ott, ahol a Paksi Atomerőmű hűtővize a folyóba ömlik. Akkor több szakaszon is 30 Celsius-fok feletti hőmérsékletet mértek, ilyen esetben pedig az erőműnek már intézkednie kellene, mielőtt a Duna élővilága komoly veszélybe kerül.
Az erőmű azonban, mint később kiderült, úgy mérte a folyó hőmérsékletét, hogy az jó legyen: a hivatalos adatok szerint a Duna hőmérséklete a hűtővíz kiömlőjétől nem messze nem 30, „csak” 29,88 Celsius-fokos volt, vagyis szerintük nem is volt szükség beavatkozásra.
Most az Energiaklub a környezetvédelmi hatósághoz fordul, hogy kiderítse: az atomerőmű minden ide vonatkozó szabályt betartott-e – írja az Átlátszó. Orbán Gábor, a szervezet ügyvezetője levelet írt a Szekszárdi Járási Hivatalnak, amelyben azt kérte, hogy közérdekű adatként adják ki az Energiaklubnak
- a hatóság rendelkezésére álló mérési adatokat,
- hogy hogyan ellenőrzik a Paksi Atomerőművet és a vonatkozó jogszabály betartását,
- előírnak-e az atomerőműnek bármilyen szabályt, követelményt a mérés módjára, gyakoriságára vonatkozóan, illetve
- mértek-e az elmúlt tíz évben 30 °C-ot meghaladó hőmérsékletet, és ha igen, milyen intézkedéseket tettek.
Az Energiaklub szerint az idei nyáron a Duna vize a szokásosnál is jobban felmelegedett, és a Paksi Atomerőmű adatai, valamint a saját tapasztalataink alapján attól tartunk, hogy a határértéket nem tartotta az atomerőmű.