Harmincmillió forintnál is több parkolási díjat halmozott fel egy autós, aki az egyik pécsi szálloda mélygarázsában felejtette a kocsiját. Még 2007-ben parkolt le, de a hotelből taxival távozott, azóta pedig nem látták. A szálloda tulajdonosa hat évvel ezelőtt nyilatkozott az RTL Klub Híradójának, akkor azt mondta: nem szállíttatják el az autót, mivel a szerződésben – vagyis amikor a tulaj megváltotta az egy órára szóló parkolójegyet – arra vállalkoztak, hogy vigyáznak a járműre.
Mivel az autó extrém hosszú parkoltatása nem bűncselekmény, a rendőrség nem indított eljárást, a szálloda viszont a bíróság elé vitte az ügyet. A bíróság pedig kimondta, hogy a tulajdonosnak meg kell fizetnie a parkolási díjat, és annak minden kamatát. A tulaj viszont nem ment el a tárgyalásra, és a pénz behajtása sem egyszerű, hiszen az illető Németországban él.
A tulaj tartozása egyébként már tízszer több, mint amennyit az autója ér, de egyelőre nem fizetett, így lehet, hogy végül elárverezik a kocsit. Az RTL Klub által megkérdezett ügyvéd szerint ehhez joga van a szálloda vezetőjének.