szerző:
Misetics Bálint
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A hajléktalanság hatósági üldözését a magyar állam komolyan veszi. Adódik azonban a kérdés: mi lett volna, ha a kormányzat nem a közterületi hajléktalanság betiltását, hanem annak csökkentését – szükségtelenné tételét – venné, vette volna ennyire komolyan? Vélemény.

Október 15-től az ország minden településének minden közterületén elzárással büntethető szabálysértés a közterületi hajléktalanság, összhangban az Alaptörvény hetedik módosításába foglalt alapelvvel, miszerint „tilos az életvitelszerű közterületen tartózkodás”.

Korábban a közterületi hajléktalanság csak azokon a területeken volt büntethető, ahol ez a „közrend, a közbiztonság, a közegészség és a kulturális értékek védelme érdekében” indokolt volt. Az alaptörvény hetedik módosításában foglalt szabályozás indokolása úgy fogalmaz, hogy „az életvitelszerűen megvalósuló közterületi tartózkodás sérti a közterületek közcélú használatát” – az Alaptörvény és a szabálysértési törvény azonban mégis általában rendeli büntetni a közterületi hajléktalanságot, függetlenül attól, hogy a fedél nélkül élő ember valóban korlátozza-e a közterület közcélú használatát, illetve okoz-e bárkinek bármilyen – akár a legcsekélyebb mértékű – érdeksérelmet. Sőt, az új szabályozásból még az a kitétel is kikerült, miszerint nem áll fenn szabálysértés akkor, ha „az önkormányzat a hajléktalan-ellátás feltételeit nem biztosítja”.

Az továbbra is bizonytalan, hogy ebből az egész országra kiterjedő tiltásból mi következik majd a gyakorlatra nézve – már csak azért is, mert 2016 novembere és az új szabályozás elfogadása között eltelt másfél évben a hatóságok egyetlen egyszer sem indítottak szabálysértési eljárást „életvitelszerű közterületi tartózkodás” miatt, noha megtehették volna, hiszen – legalábbis a fővárosban – a fedél nélküli emberek jelentős része olyan területen húzta meg magát, ahol azt a korábbi szabályozás is tiltotta. Nyilván sok múlik majd a rendőrségen, és csak remélhetjük, hogy a rendőri állomány jó része maga sem ért egyet a hajléktalanság büntetésével: nem gondolják, hogy egy évtizedeken át elhanyagolt, súlyos és összetett szociális problémát szabálysértési elzárásokkal lehetne, kellene – és főleg: volna helyes – kezelni. Sok múlik majd rajtunk is, hogy ha intézkedő rendőrt látunk: emlékeztetjük-e majd őket erre.

Annyit azonban már október 15. előtt is megállapíthatunk, hogy ami 2010 óta ebben az ügyben történt, az a magyar állam szégyene. Ugyanis nyolc éve másról sincs szó, mint hogy törvényi, helyi rendeleti vagy éppen alaptörvényi szinten, illetve ezek milyen kombinációjában kellene büntetni a hajléktalanságot. Évek óta ezen dolgozik: erről ír és véleményez előterjesztéseket, törvénymódosító javaslatot, végrehajtási rendeletet, és értelmez alkotmánybírósági és kúriai esetjogot a belügyminisztériumi és erőforrás-minisztériumi apparátus egy része, hasonló munkára késztetve egyúttal a hajléktalanság tiltására ösztökélt önkormányzatokat és az ennek az egésznek a végrehajtására kötelezett rendőrséget is.

A hajléktalanság hatósági üldözését a magyar állam komolyan veszi. Adódik azonban a kérdés: mi lett volna, ha a kormányzat nem a közterületi hajléktalanság betiltását, hanem annak csökkentését – szükségtelenné tételét – venné, vette volna ennyire komolyan? Mi történt volna akkor, ha ezt a sok emberi erőforrást az államigazgatás az elmúlt nyolc évben nem erre – hanem arra fordítja, hogy kidolgozzon és megvalósítson egy stratégiát a közterületi hajléktalanság csökkentésére? Ráadásul, egy ilyen stratégiát még csak ki se kellett volna nekik dolgozniuk: elég lett volna elővenni a hajléktalansággal foglalkozó szociális szakemberek által az elmúlt évtizedben kidolgozott szakpolitikai javaslatok egyikét.

Ez az egész történet nem csupán felelőtlen és erkölcsileg szégyenteljes, egyúttal – bármiféle tartalmi megfontolástól függetlenül, egész egyszerűen a közpolitika-alkotás minőségi jellemzőire tekintettel: méltatlan.

Gondoljuk végig, mennyi állami figyelmet – már-már gondoskodást – és erőforrást igényel a hajléktalanság kriminalizációja. A rendőrség, miután a hajléktalan embert beszállította a rendőrségre, rendelvényt és átkísérési utasítást ír a fogdai befogadásához, meghallgatja az „elkövetőt” (és esetleg a tanúkat) és erről jegyzőkönyvet ír, továbbá – a törvény értelmében – tisztálkodási lehetőséget és tiszta ruhát, valamint a szabálysértési elzárás szabályai szerint fűtött helyiséget és ötóránkénti étkezést biztosít neki, adott esetben – a közérdekű munka kiszabására tekintettel – gondoskodik a foglalkoztathatósági szakvélemény beszerzéséről és ennek érdekében átkísérési utasítást ad ki az illetékes szakorvoshoz (és vissza a fogdába), majd utólag megtéríti a vizsgálat költségeit, jelentést ír a személyi szabadságot korlátozó intézkedésről, írásba foglalja a hajléktalan ember személy- és körözési nyilvántartásban történt ellenőrzésének az eredményét, intézkedik a védőt kirendelő határozat meghozataláról, majd megszövegez egy az előkészítő eljárásról szóló összefoglaló jelentést is. És ez még csak az elsőfokú bírósági tárgyalásig tartó szakasz – tehát az egész eljárás első fele, ide nem értve a hajléktalan emberek ingóságainak a tárolásával vagy megsemmisítésével, és ennek megszervezésével kapcsolatos feladatokat.

Az, hogy ezt a sok figyelmet emberségesebb volna nem a hajléktalan emberek megbüntetésére, hanem megsegítésére fordítani: magától értetődik. Ennek az egésznek azonban akkor sincs sok értelme, ha – hogy a politikai közösség legszegényebb tagjainak a törvényen kívül helyezéséről döntő kormánypárti politikusok szempontjából vizsgáljuk meg a kérdést – ettől, vagyis az emberségtől eltekintünk.

Ha a magyar állam az elmúlt nyolc évben nem a szabálysértési törvényt és az Alaptörvényt módosítgatta volna, hanem értelmes módon végiggondolta volna egyrészt azt, hogy mit tehetne annak érdekében, hogy kevesebben váljanak hajléktalanná; másrészt azt, hogy miként lehetne javítani a magyarországi szociálpolitikai rendszeren, és ezen belül a hajléktalanellátó intézményrendszer tárgyi és személyi feltételein annak érdekében, hogy csökkenjen a fedél nélkül élő emberek száma – és ennek akár csak egy részét meg is valósítják, akkor mostanra biztosan sokkal kevesebben élnének az utcán.

Ezzel pedig tényleg mindenki jól járt volna.

Jól jártak volna, legelőször is a hajléktalan emberek – és mindazok, akiket egy kicsit is emberségesebb és értelmesebb társadalompolitikával meg lehetett volna menteni a hajléktalanná válástól.

Jól jártak volna azok is, akik velük együtt éreznek: akik nem tudnak úgy örülni az otthon melegének, hogy közben nem lehetnek biztosak abban, hogy a hazafele látott hajléktalan ember megéli-e a reggelt. Azok a szülők, akik úgy igyekeznek emberségre nevelni a gyermekeiket, hogy közben nincs – mert nem lehet – jó válaszuk arra a kérdésre, hogy „a földön fekvő néninek miért nincs hol laknia?”. Jól jártunk volna mindannyian, akik sohasem érezhetjük magunkat egészen otthon egy olyan városban, ahol nincs mindenkinek otthona.

De jól jártak volna még azok is, akiket tényleg csak az érdekel, hogy tűnjenek el végre a szemük elől ezek a „semmirekellő csövesek”.

2018. október 15. még előttünk van, de már azzal is mindannyian vesztettünk, ahogyan idáig eljutottunk.

A szerző szociálpolitikus

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Ismét több tízezren követelték Andrej Babis lemondását

Ismét több tízezren követelték Andrej Babis lemondását

Alföldi Róbert és Rutkai Bori műveire is licitálhat, ha szeretne valami jót tenni

Alföldi Róbert és Rutkai Bori műveire is licitálhat, ha szeretne valami jót tenni

Videó: a sofőr, akit nem zavar az avar, és autójával takarítja el ezt

Videó: a sofőr, akit nem zavar az avar, és autójával takarítja el ezt

"Az elkövetkező 40 évben nem szabad politikával foglalkozni" – a Saller forgatásán jártunk

"Az elkövetkező 40 évben nem szabad politikával foglalkozni" – a Saller forgatásán jártunk

Gruevszki-ügy: Orbán megint fejfájást okoz az EU-nak

Gruevszki-ügy: Orbán megint fejfájást okoz az EU-nak

Szuperpontos traffipaxokra állnak át az osztrákok, jön a zéro tolerancia

Szuperpontos traffipaxokra állnak át az osztrákok, jön a zéro tolerancia