Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az éppen száz éve, 1918. október 28-án kitört őszirózsás forradalom az 1956-os párja. Mindkettőt a demokratikus szocializmus illúziója táplálta. Ezért lehet lelkesedni értük, és ezért nem lehet azonosulni velük. Legalábbis hazugság vagy öncsalás nélkül.

A demokratikus szocializmus lelkesítő illúzió. Olyan társadalom, amelyben érvényesülnek az emberi és politikai jogok, a polgárok szabadságfoka magas, és nincsenek szegények, gazdagok, mindenkinek annyija van, amennyit saját jogon érdemel, s nem azon múlik a sorsa, hová születik, mit örököl... - együtt van ebben minden, mi szép és jó.

Magyarországon a borzalmasabbnál borzalmasabb rendszerek ellenzékében ez az illúzió a nyolcvanas évek végéig igen eleven volt. Egészen addig, amíg el nem érte a mi régiónkat is a demokratikus kapitalizmus történelmi lehetősége. A rendszerváltás folyamatában liberálissá vált pártok, az SZDSZ és a Fidesz álltak ki először határozottan 1945 után a demokratikus kapitalizmus mellett.

1918 óta minden történelmi tapasztalat azt erősítette meg, hogy szocializmus demokratikus nem lehet. Ha másért nem, azért, mert ha nem a magántőke, akkor az állami tőke uralja a gazdaságot, és ha az állam uralkodik a gazdaságban, akkor annak kell uralkodnia a polgárok életében is.

Ám 1918-ban még egészen más látszott reálisnak. Az, hogyha a választójogból és a politikai életből mindaddig kiszorított dolgozó tömegek a politikai jogok birtokába jutnak, ha titkosan megválaszthatják képviselőiket, és azok olyan többségben lesznek a törvényhozásban, mint a társadalomban, akkor megvalósul a kapitalistákat legyűrő népi demokrácia. 

1918 októberében a Nemzeti Tanács 12 pontjában az általános és titkos választójog, az egyesülési és gyülekezési szabadság, a cenzúra eltörlése és a politikai foglyok szabadon bocsátása ígérte a demokráciát, a "nagyszabású birtok- és szociálpolitikai reformok" pedig a szocializmust. A forradalom ellenségképében kitüntetett hely jutott a kapitalizmusnak.

Az első világháborús frontokról hazatért katonák mint őszirózsás forradalmárok
©

Az őszirózsás forradalom hónapjaiban nagyon jó sajtója volt nálunk az oroszországi bolsevik forradalomnak és nagyon rossz az ellene harcoló nyugati intervenciós erőknek. "Anglia és Franciaország, Olaszország és Japán meg Csehország össze akar fogni és minden oldalról halálra akarja fojtani az orosz proletárság uralmát. Bárkinek bármi is a véleménye a bolsevizmusról, az kétségtelen, hogy ez az egész ántánt-vállalkozás nem egyéb, csak a kapitalizmus kereszteshadjárata a szocializmus ellen." Így ír a Népszava 1918. november 24-én.

"A szabadságot akarjuk biztosítani Magyarország számára, a független népuralmat, a nép jogait. /…/  Békében akarunk élni a többi nemzetekkel és össze akarjuk azokat forrasztani a kapitalizmus és az imperializmus ellen való küzdelemben." Így szónokolt a forradalom vezére, Károlyi Mihály november 16-án, az első magyar (nép)köztársaság kikiáltásának napján a hatalmas, lelkes tömeg előtt az Országház-téren.

Ezen a korabeli Filmhíradó-felvételen a köztársaság 1918. november 16-i kikiáltása látható - némafilmen:

A Budapesti Hírlap 1918. november 5-én beszámol a kor egyik legkiválóbb és legnépszerűbb szónokának, Bokányi Dezsőnek a beszédéről, melyben azt fejtegette, hogy "az új Magyarországnak össze kell fogni az egész világgal az emberi jogok egységében, mert a világ proletárjainak egyesülniük kell. Mi is mondjunk le minden korlátról, mondotta, ne legyen ezentúl ön és kegyed, legyen ezentúl mindenki te! - Szerbusz Dezső! - kiáltotta erre valaki a tömegből nagy derültség között. Erre ismét kitört az éljenzés s az emberek boldogan borultak egymás nyakába."

A megszólítások soklépcsős és kacifántos világát elsöprő, a háború éveiben iszonyatosan megkínzott plebs számára ennél forradalmibb jelszó nem létezhetett: legyen mindenki te! 1918-ban a népköztársaság szóban a nép még valóban a népet jelentette, azt, hogy legyen mindenki te! Akik Bokányitól föllelkesítve egymás nyakába borultak, úgy érezték, a nyomorúság mélyéről fölemelkedtek az urak mellé és egyenlők, egyenjogúak lettek velük. Oda kiálthatják akár a homo regiusnak, a Károlyi Mihályt a király nevében kinevező József főhercegnek is, hogy "Szerbusz Józsi!"

Az őszirózsás forradalom céljaiban demokratikus volt, nagyrészt meg is teremtette a legalapvetőbb emberi jogok gyakorlását lehetővé tevő törvényeket, de a gyakorlatában nem lehetett demokratikus, hiszen nem jutott el a demokratikus legitimáció alapfeltételéig, az általános, titkos választójogon alapuló választásokig.

A forradalom előtt három feladat állt. Három megoldhatatlan feladat.

  1. A forradalom tömegbázisának megőrzése az ország rendjének biztosítása mellett.
  2. Az ország megcsonkításának megakadályozása.
  3. A kapitalizmus elleni harc és a demokrácia összeegyeztetése.

Az első feladat azért volt megoldhatatlan, mert a forradalom tömegbázisát igen jelentős részben ugyanazok alkották, akikkel szemben az ország rendjét meg kellett védeni, illetve helyre kellett állítani.

A magyar hadsereg 1918 őszére nagyrészt fölbomlott, rengetegen dezertáltak, a borzalmas dolgokon keresztülment és borzalmasan kivérzett országba hazaérkező katonák egy része fosztogatott, erőszakoskodott, rabolt és gyilkolt szerte az országban. Föltörtek üzleteket, borospincéket, lakásokat. Az engedelmességet megtagadó katonák választották a forradalom jelképének az őszirózsát, és sok esetben még azt is a temetőkből lopták.

Ilyen körülmények között teremtett rendet az e tekintetben legkevésbé sem tutyi-mutyi Károlyi-kormány százezer, erre a feladatra megszervezett nemzetőrrel - és több áldozattal, mint amennyit a Tanácsköztársaság vörös terrorja produkált (persze egészen más módon és célból). Aki az egyik nap a forradalmi tömegben ujjongott és éltette a szónokot, azt a másik nap lelőhették mint fosztogató, erőszakoskodó, elszabadult katonát. 

A rend erősödött, de a vesztes háború utáni nyomor nem enyhült, az ország éhezett, egy korona már tizedannyit sem ért, mint a háború előtt. Az októberi forradalom munkásokból és (ex)katonákból álló tömegbázisa egyre inkább áttolódott a kommunisták és a velük való együttműködésre leginkább hajlamos radikális szociáldemokraták mögé.

Forradalmi momentumok Budapesten a korabeli Filmhíradóból:

Károlyi antantbarát pacifizmusa természetesen illuzórikus volt. De ez aztán átváltott ugyanolyan illuzórikus harciasságba. Csak illuzórikus lehetőségek voltak. A jelentős részben fegyver nélkül érkező, avagy fegyelmezhetetlen, avagy nemzetiségi katonákból természetesen nem lehetett olyan hadsereget szervezni, amely a győztes hatalmak által támogatott megszálló csapatok ellen eséllyel vehette volna fel a harcot. A Károlyiék által szervezett új hadsereg 1918 decemberében összesen hetvenezer főből állt, kevesebből, mint ahány nemzetőr a rendcsinálásban részt vett. Az új hadsereg nagyrészt volt nemzetőrökből állott, de sok nemzetőr a katonaságot, az idegen haderővel való reménytelen hadakozást már nem vállalta.

"Ki mondta ki először, hogy 'Nem! Nem! Soha'?", vagyis hogy soha nem nyugszunk bele Magyarország megcsonkításába. Ezzel a kérdéssel kezdődik az olvasófogó hátlapszöveg azon a "Kérdések és válaszok 1918-1919-ről" című remek kis köteten, mely idén tavasszal jelent meg. És ez a kérdés valóban jó is olvasófogásra. A köztudatból ugyanis kiverték, hogy ezt a jelszót a Károlyi-kormány vitte az utcára. 1918 decemberében tűnt fel plakátokon, képeslapokon, jelvényeken a történelmi Magyarország térképével együtt.

"Magyarország feldarabolásába mi soha-soha belenyugodni nem fogunk! /…/ végszükség esetében még fegyverrel is fölszabadítjuk ezt az országot!"

Ezt mondta Károlyi 1919. március 2-án Szatmárnémetiben a Székely Hadosztály előtt. Ennek szellemében utasították vissza azután a Vix-jegyzéket is, amely végképp ellehetetlenítette a gyakorlatilag Károlyi által vezetett Berinkey-kormányt, és bolsevik hatalomátvételhez vezetett. Teleki Pál híres vörös térképe, mely igyekezett Magyarország népességének etnikai megoszlását a béketárgyalásokra úgy ábrázolni, ahogy az a magyarság számára a legkedvezőbb képet mutassa, szintén Károlyi kormányzása idején, Károlyi támogatásával készült.

Mire a bolsevista puccs bekövetkezett, nagyon sokan várták már a kemény kéz diktatúráját. Persze nagyon kevesen tudhattak valamit arról, hogyan is néz ki a "proletárdiktatúra" a gyakorlatban, hiszen az még Oroszországban is nagyon új volt, Oroszországon kívül pedig alig volt róla hiteles információ, és amúgy is rendkívüli állapotnak tűnhetett egy idegen seregek részvételével folyó, vad polgárháborúban. Mindenesetre a diktatúrától sokan, sok mindent vártak. Konzervatív körök, tisztek és tábornokok például a megszállt országrészek felszabadításának lehetőségét. Szocialisták a szocializmus bevezetésének igazi lehetőségét.

A szociáldemokrata Garbai Sándor és a kommunista Kun Béla kikiáltják a Tanácsköztársaságot
©

Abban, hogy a szociáldemokrata vezetők nagy része a kommunisták oldalán részt vett a bolsevista diktatúra kiépítésében, mégpedig úgy, hogy a népbiztosok többségét is ők adták, szerepe volt a demokráciától való újkeletű félelmüknek is. A szociáldemokraták az általános és titkos választójogért, vagyis a demokrácia alapfeltételéért vívott küzdelem élharcosai voltak. Könnyen lehettek azok, amíg nem volt vesztenivalójuk, mert potenciális választóik nem rendelkeztek választójoggal, tehát teljességgel ki voltak szorítva a kormányzásból és a törvényhozásból. De az 1918-as forradalom után övék volt a legerősebb kormányzó párt, és joggal tarthattak attól, hogy a választások után ez nem lesz így, mert a vidék szavazataira nemigen számíthattak. Volt ürügy a választások halogatására, hiszen az ország jelentős része megszállás alatt állt, de ez a félelem mindenesetre jelentős szerepet játszott abban, hogy nem jött létre szabad választásokkal legitimált, minden addiginál erősebb népi felhatalmazással rendelkező kormány.

A századforduló óta erősödött és ekkorra már nagyon erős volt az értelmiség körében az az antiliberális és radikális reformista szellem, amely a társadalom gyors és gyökeres átalakításához egységes és erős, központosított hatalmat igényelt. Orvosok, mérnökök, jogászok, közgazdászok és szociálpolitikusok egyaránt tele voltak támogató erőre váró reformtervekkel, és aktivizálódtak is a Tanácsköztársaság hónapjaiban.

A Tanácsköztársaság kezdetben meglehetősen széles értelmiségi kört tudhatott maga mögött, amelybe Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Krúdy Gyula, Tóth Árpád, Kodály Zoltán, Móra Ferenc, Szép Ernő, Szekfü Gyula és Márai Sándor is beletartozott, Móricz Zsigmondról és Juhász Gyuláról nem is beszélve. A "proletárdiktatúra" támogatottsága aztán gyorsan meggyengült, miután egyre kevesebb erőt és egyre több erőszakot mutatott. 

                                                                                                                                   *

Az oktobrista forradalmárok közül a későbbiekben kikerültek kommunisták is, mint maga Károlyi, és demokrata antikommunisták is, mint Jászi Oszkár. De a kommunista Károlyi sem tudott igazán belenyugodni a diktatúrába, azért maradt emigrációban 1949 után, és a demokrata Jászi sem tudott belenyugodni a kapitalizmusba.

A demokratikus szocializmus illúziója nagyon erős volt. És ma sem gyenge. Nehéz tőle megszabadulni.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Új népbetegség: szétmorzsolódnak a gyerekek metszőfogai

Új népbetegség: szétmorzsolódnak a gyerekek metszőfogai

ATV: A kormányhivatalokba szállították a lefoglalt vakcinákat

ATV: A kormányhivatalokba szállították a lefoglalt vakcinákat

A szakértő szerint a 2 éves fiú túlélte volna a balesetet, ha nem az anyja ölében ül

A szakértő szerint a 2 éves fiú túlélte volna a balesetet, ha nem az anyja ölében ül