A törvénnyel megcélzott civil szervezetek, mint például a Migration Aid, a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület, a Magyar Helsinki Bizottság vagy az Amnesty International Magyarország még nem adóztak semmit, aminek elsősorban az az oka, hogy még a sarc beszedésével megbízott Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) sem tudja, pontosan mely szervezeteket és milyen tevékenység alapján kellene megadóztatni.
A Népszava azt írja, a bevándorlási különadó idén januárban, a választási kampány idején jelent meg a Stop Soros névre keresztelt törvénycsomagban, onnan azonban végül kivették és az adótörvények közé emelték át, majd augusztus 25-én hatályba léptették. Egy akkori közlemény szerint a különadót a bevándorlást segítő tevékenység támogatása után kell fizetni, mértéke a bevándorlási különadó alapjának 25 százaléka.
Sors László, a NAV-ot vezető államtitkár még augusztusban azt nyilatkozta a Magyar Időknek, hogy az adóhivatal felkészült a különadó beszedésére, az új adóteher szabályait pedig következetesen számon fogja kérni az érintett szervezeteken, ám úgy tűnik, a NAV-nál gondok vannak a szabályozás értelmezését illetően.
Ugyanis a Népszava hiába szerette volna megtudni, augusztus óta sikerült-e bármilyen szervezetre rábizonyítani, hogy támogatja az migrációt, s ha igen, a bevándorlási különadót befizették-e. Kérdéseikre nem válaszoltak. A Magyar Helsinki Bizottság azonban azt írta a lapnak, nem kaptak semmilyen tájékoztatást a NAV-tól azzal kapcsolatban, kell-e bevándorlási különadót fizetniük. Szerintük ez rendben is van, mert álláspontjuk szerint nem végeznek olyan tevékenységet, amelyre vonatkozna a törvény. Lényegében ugyanezt közölte az Amnesty International Magyarország is.
A Menedéknél azt mondták, a NAV jelenleg „támogató eljárás” keretében vizsgálja, kell-e különadót fizetniük. - Az eljárás még tart, visszajelzést csak annak lezárásakor fogunk kapni – írták. A Migration Aid Facebook-közleményben jelezte, az ő szervezetükkel kapcsolatban sem jutott még dűlőre az adóhivatal, a támogató eljárást november végéig meghosszabbították.