„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Hivatalosan nem váltott profilt a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI), de új utakra lépett, az szinte biztos.
A hat évvel ezelőtt létrehozott kormányzati szervezet ugyanis a HVG írása szerint most nem a „szétszóródott magyarság önazonosságának megerősítésén” dolgozik, hanem egy sajátos értelmezés alapján a szlovák–magyar határtérség gyógynövénytermesztésének feltérképezésén. Az intézetet a volt székelyudvarhelyi polgármester, a Fidesz erdélyi szövetségese, a Magyar Polgári Pártot megalapító Szász Jenő vezeti.
A NSKI-nek a munkához sikerült 350 ezer eurós támogatást elnyernie. A Herbaland nevű program két éve indult, és néhány hónapja zárult. Az ötletgazdák azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy „a határtérségben hátrányos helyzetűek foglakoztatása növekedjen”. A HVG csütörtöki számában összegezte, mit ért el a kutatóintézet. Ezek szerint elkészült egy átfogó tanulmány és a gyógynövényiparban kezdő vállalkozókat segítő tananyag is. De létrehoztak információs központokat és workshopokat is szerveztek.
A HVG megszólaltatott egy, az intézmény munkájára is rálátó, kárpát-medencei kisebbségkutatással foglalkozó felvidéki szakembert. Ő nyilatkozta azt, hogy az NSKI-nek az elsőrendű feladata a kisebbségpolitika támogatása lenne. Azt is felrótta, hogy míg ők a „végeken”’ szinte éhbérért dolgoznak, addig Budapesten a kutatóintézetben a nyugdíjaskorúaknak fizettek ki napi pár órás munkáért több százezres munkadíjakat.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Húszévnyi lefelé nivellálás után érkeztünk meg ide. Vélemény.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.