Tüntetéssorozat a túlóratörvény ellen
Évek óta nem látott tüntetési hullámot váltott ki a túlórák növelését célzó, rabszolgatörvényként is emlegetett jogszabály parlamenti elfogadása. Az ellenzék a parlamentben, a diákok az utcákon folytatták a tiltakozást, már-már a 2006-os zavargásokat idéző körülmények között.
A szerdai, a parlamenti ülésteremben lezajlott botrány után az utcán folytatódott a túlóratörvény elleni tiltakozás: a civilek által kezdeményezett tüntetésre dél körül már érkeztek tiltakozók a Kossuth térre. A rabszolgatörvényként elhíresült módosítás kormányoldali megszavazása után az ellenzéki pártok képviselői is kimentek a térre, bár akkor is elég visszafogott volt még a demonstráció.
Közben a Jobbik bejelentette: a Sándor-palotához megy petíciót átadni – Ádert János köztársasági elnököt kérik arra, hogy ne írja alá a törvényt –, szimpatizánsaikkal egy időre blokkolták a Lánchidat. Ez a helyszín később este is fontossá vált. A Sándor-palotánál viszonylag hamar szétszéledt a Jobbikot pártoló tömeg.
A Momentum délután négyre szervezett rá a Kossuth téri tüntetésre, de a mozgósítási erejük most nem a régi időket idézte: Hajnal Miklós szóvivő saját becslése szerint is nagyjából 500 ember lehetett kint öt-hat körül.
A parlamenti ülés "sztárja" – a botrányba fulladt ülésről élőben közvetítő – Tordai Bence a Kossuth téren "kitalálta", menjenek sétálni egyet, nézzék meg, mi van a Margit hídon. Mi lett volna, blokád.
Itt már elkezdtek füstbombákat dobálni a tüntetők, majd kiadták az ukázt:
Irány a Lendvay utca!
A tömeg a körúton át haladt, blokkolva a forgalmat, a rendőrség azonban odafele szépen megtisztította előttük az utat. A Lendvay utcai Fidesz-székházhoz felsorakozó rendőrsorfalat néhány tüntető áttörte, volt, aki a székház erkélyére is feljutott.



Egy idő után mindenkit áttereltek a Hősök tere felőli oldalra, köztük politikusokat is, de folyamatos volt a dulakodás a rendőrökkel.
Paprikaspray is előkerült, de a rendőrség azt közölte, nem ők fújtak, hanem a tüntetők dobták feléjük. A tüntetők pirotechnikai eszközöket, füstbombákat használtak.

Innen indult a "buli"
A tüntetők egy része háromnegyed 7 felé elindult, vissza a Kossuth tér irányába, végül hét után nem sokkal az egész tömeg elhagyta a Lendvay utcát. Helyszínen lévő tudósítóink beszámolói szerint itt látszott a fejetlenség, kollégánk többször hangsúlyozta, a rendőrök nem voltak urai a helyzetnek, például az Andrássy úton vonuló tömeggel szemben simán engedték a forgalmat, és egy idő után mögöttük is elindították úgy, hogy a tüntetők sokáig rendőri biztosítás nélkül közlekedtek az úton az autók között. A fontos, Erzsébet téri csomópontnál megálltak tanakodni, szavazással eldöntötték, hogy a Nádor utca felé veszik az irányt, amiből végül a Lánchíd újabb, rövid ideig tartó blokádja lett fél 8 körül.
Az autósok döntő többsége türelmes volt, azonban a Széchenyi téren kollégánk beszámolója szerint kétszer is összeszólalkoztak a tüntetőkkel.
"Ez a CEU-generáció" – utalt arra, hogy a 20-30-as korosztály tüntetett a hídnál, néhányan fel is másztak rá. A pesti hídfő első pillérétől fordultak vissza, és mentek a Kossuth térre. Kollégánk itt is azt tapasztalta, hogy a rendőrök nem urai a helyzetnek.

Mindeközben a Kossuth téren is több száz fő volt, akik szemben álltak a rendőrsorfallal, hatalmas volt a készültség.
9 után durvult be
A tömeg hosszan összefeszült a rendőrökkel, dulakodtak, dobálták őket. Este kilenc felé a sárga mellényes rendőrök helyett a sisakos rohamrendőrök álltak fel a parlamenti lépcső első soraiba. Egy rendőrt időközben elvittek a sorfalból, mert valamivel eltalálhatták a dobálók.

A tömeg próbálta megbontani a rendőrsorfalat, azonban ők ellenálltak, újabb egyenruhások érkeztek, miután egyre durvábbá vált a nyomakodás. A tüntetők néhány lépcsőfokra fel is jutottak. A rendőrök letolták őket – egy tüntető biztosan megsérült közben, majd fél 10 előtt nem sokkal
könnygázt vetettek be.

Mutatjuk videón
Kollégánk is kapott belőle, köhögött, könnyezett, más fél órával később is arról számolt be, hogy a könnygáz csípte a szemét és a bőrét. Nemcsak a képeken volt egyértelmű, hogy a rendőrök lefújták a tömeget, hanem közleményben a rendőrség is elismerte a könnygáz bevetését, azzal érveltek, agresszívvé vált a tömeg.
A tüntetők válaszul füstgránátot, petárdát, üvegeket dobáltak, a rendőrök este 10 előtt nem sokkal újra könnygázt vetettek be. Ez az este folyamán többször előfordult, a helyszíni tudósítások szerint egy embert arcon lőttek könnygázzal. 10 körül a tüntetők egy része újra a Lánchídhoz vonult, de nem sokkal később visszatértek.



A tüntetők egyébként az ország karácsonyfája körüli szánkókört is bedöntötték, van, aki szánkót is a rendőrök felé hajított, mások a közeli boltból próbáltak tojást beszerezni, de a jelentések szerint nem jártak sikerrel.

Kicsit mozgatták a rendőröket, mert a tér közepéről a tüntetők átvonultak a metróhoz közeli déli kapuhoz, néhány momentumos át is ment a sorfalon, és leült az árkádok alá. Ez viszont taktikai hiba volt: vissza már nem tudtak menni, a füves területet is elállták a készenlétisek, a tér közepénél is rengeteg rohamrendőr volt.
A tüntetők előbb egy kukát, később padokat is felgyújtottak a téren, de ahhoz is tüzet raktak, hogy kicsit átmelegedjenek. Később Soros- és Orbán-álarcokat kezdtek égetni.

A tüntetők kiszorítását hajnal fél 1 körül kezdte meg a rendőrség. Munkatársunk a Szabadság tér irányában kitolt tüntetőkkel tartott, itt már randalírozássá fajult a demonstráció: útjelző táblákat döntöttek ki, éttermek virágládáit, Bubi-kerékpárt gyújtottak fel a tüntetők.
Majd a rendőrök végighajtották őket a belvároson, nagyjából 200 méterre lemaradva tőlük. Végül a Dob utcánál, a Kisüzem előtt zártak körbe egy kisebb csoportot, köztük arra ténfergő külföldieket, majd igazoltatásba kezdtek.
Arról nincs pontos információ, hogy a lökdösődésben vagy a könnygázgránát miatt hány tüntető sérült meg, a rendőrség viszont közölte: az esti akcióban öt rendőr sérült meg. A tüntetésről részletesebben itt olvashatnak többet, a botrányos parlamenti napot pedig ebben a cikkünkben foglaltuk össze.

A rendőrség egyébként szokatlanul erőteljesen lépett most fel: legutóbb a 2017-es CEU melletti demonstráció alatt vetettek be egyszer könnygázt, azt megelőzően pedig az egyik 2014-es tüntetésen. A Pintér Sándor vezette rendőrség – nyilván a 2006-7-es attak miatt – különösen figyelt arra, hogy békés maradjon, ne üljön föl a tüntetők provokációjának. Most ez megváltozott.
A túlóratörvény elfogadása miatt kirobbant parlamenti botrányról és az azt követő tüntetésekről itt olvashatnak bővebben.