Minimálbérből él, lakása, autója nincs, ami bevétele van, az mind a cége kasszájába folyik be – így fest a bíróságokon az az „embertípus”, amelyik nem akar tartásdíjat fizetni. A megtévesztő vagyontalanságot azonban egyre kevésbé hiszik el a magyar bíróságokon – hangzott el a témában tartott minapi konferencián. A bíróságok tartásdíjjal kapcsolatos ítélkezési gyakorlatát elemző munkacsoport vezetője, Makai Katalin kúriai bíró szerint a díjfizetést megúszni akarók sokszor magukat buktatják le.
„Arról, aki a Facebookon egy fehér Audi motorháztetőjére támaszkodva pózol, vagy különleges nyaralóhelyről oszt meg képet, nehezen hihető el, hogy nincs miből tartásdíjat fizetnie” – mondott példát az abszurditásokra. Szerinte ma már aligha lehet egy bírót meggyőzni arról, hogy egy többdiplomás, nagyvárosban élő ember tartósan ne tudna munkát találni magának, s erre hivatkozva bújik ki a tartásdíj fizetése alól.
Az utóbbi években megváltoztak a tartásdíj miatti perek. Míg korábban ezek viszonylag egyszerűen és könnyen megítélhető, „egyeneljárások” voltak, újabban nagy kihívás az ítélkezési gyakorlatban az igazság kiderítése. Az elemzés szerint egyre több a nagy bizonyításigényű, bonyolult ügy, ami az eljárások elhúzódásában is megmutatkozik: ma átlagosan 100 nap alatt születik döntés egy-egy ilyen ügyben.
A tartásdíjperekben egyre gyakoribb, hogy a fizetésre kötelezendő fél mindent megpróbál valós anyagi helyzetének eltitkolására. A bíróság előtt papírokkal igazolt és a tényleges vagyoni helyzet közötti különbségeket jól mutatja, hogy – a joggyakorlat-elemző csoport által vizsgált 600 ügy alapján – csak az esetek 60 százalékában jutottak a bíróságok arra a következtetésre, hogy a kimutatott jövedelem a valós helyzetet tükrözi. Vagyis tíz esetből négyben trükközni próbál az egyik szülő.
A tényleges jövedelem megállapításához hosszadalmas bizonyítási eljárásra van szükség. Az utóbbi években szélesedett ugyanis a bizonyítékok köre: az adóbevallás, a gépjármű- és ingatlan-nyilvántartás mellett a bírák számára sokat elárulnak a közösségi oldalakon tett bejegyzések, fényképek is az érintett anyagi helyzetéről.
A kiugróan magas jövedelmek eltitkolása elsősorban a fővárosra és környékére, valamint Nyugat-Magyarország gazdaságilag fejlettebb régióira jellemző. Az ország keleti felében inkább annak a megállapítása okozza a nehézséget, hogy a rendelkezésre álló csekély jövedelmet hogyan lehet felosztani úgy, hogy a tartásdíjra kötelezett szülő megélhetése se kerüljön veszélybe. A különbségeket jól jelzi, hogy míg a legkisebb összegű havi tartásdíj 5 ezer forint (ezt Baranya megyében fizeti egy közmunkás), a legmagasabb összeget, havi 180 ezer forintot, Budapesten állja egy – foglalkozására nézve futballbíró – apa.
A tartásdíj alapját meghatározó, a gyermek felneveléséhez szükséges indokolt költségekbe egyébként ma már nemcsak a hétköznapi értelemben vett alapszükségletek tartoznak, vagyis az étel és a ruházat, hanem például a számítógép, az internethasználat és a mobiltelefon is. Ezek ugyanis „a gyermek kiegyensúlyozott, harmonikus fejlődését” segítik elő – amiről már nem is nyitnak vitát a bíróságokon. Elvben már az is általános gyakorlat, hogy a speciális szükségletekkel kapcsolatos kiadásokat – például az értelmi fogyatékos gyermek fejlesztésének vagy akár az allergiás étrendnek a többletköltségeit – is megosztják a szülők között.
Akár a havonta több százezer forinttal járó magániskola költsége is elszámolható tartásdíjként, ám csak abban az esetben, ha az iskolát a szülők korábban közösen választották ki. Elvben már az sem lehet vita tárgya, hogy az érettségi is olyan többletkiadással jár, amelyből mindkét szülőnek ki kell vennie a részét. Egy nyugat-európai körutazás azonban – még ha az iskola szervezi is – már luxuskiadásnak tekintendő, amit nem feltétlenül kell állnia a különélő szülőnek.
PÁLMAI ERIKA
A cikk a HVG 2018/24. számában jelent meg.