Ahogy hétről hétre tapasztaljuk, a magyar határkerítés ritka találmány, csak egyik irányból tartóztatja fel az idegen földön érvényesülni akaró embert. Kint tartja ugyan a bevándorlók tucatjait, nem jelent viszont akadályt Orbán Viktor ambíciói előtt. A miniszterelnök már nemcsak sajtóba, pártokba és bűnözőkbe fektet be a Balkánon, de a gázszállításban is érdekeltté vált a befolyása alá vont Met-csoporton keresztül. Miközben a Fidesz előírta a közműcégeknek, hogy minden számlán tüntessék fel pár száz forintos rezsiajándékát, az állami MVM kitérőkkel vásárolt magának gázt Nyugatról, és a Met az így keletkezett milliárdokat megtartotta magának. Címlapsztorinkban kibogozzuk annak szálait, hogyan épült fel a magyar állam segédletével egy európai jelentőségű cég, és hogyan kerültek annak élére Orbán Viktor hű embereinek házastársai. Ez pedig még egy (Celsius-)fokkal hiteltelenebbé teszi a kormány eleve nagyzoló bejelentését az üvegházhatású gázok tervezett csökkentéséről.

A miniszterelnök határokon túlnyúló befolyása érezhető azon is, hogy Magyarország egy sor nemzetközi sporteseményt kénytelen megrendezni a következő években. Ezeket működő demokráciákban az érintett lakosok meg szokták akadályozni. Ennek összetett oka van, de legkönnyebben úgy írható le: tudnak számolni. Mert e viadalok elszálló költségei soha ki nem fizetődnek, viszont a velük járó dicsőség annyira sem tartós, mint Schmitt Pál doktori címe.

Orbán nem követi el még egyszer azt a hibát, hogy emberek mondhassanak véleményt egy hazai sporteseményről,

és a nemzetközi szervezeteknek ez már elég is. Azzal nincs bajuk, hogy a magyar pályázó nem tudja teljesíteni az ígért minőséget vagy a fenntarthatóságot, de gyakran még a beruházások határidejét sem, ahogy az a Gazdaság rovatban olvasható a Deutsch Tamásra bízott Maccabi Játékok kapcsán.

Miközben Orbán juszt is megrendezi sportágról sportágra a budapesti olimpiát, a CEU után egyre nyíltabb küzdelmet folytat a magyar tudományos élet másik kimagasló intézménye, az MTA ellen. Biztos az a gond, hogy az akadémia közgyűléseit nem százmilliós lézervetítéssel nyitják meg a Dunára felhúzott színpadon, és a tudósok sem szinkronban emelik a lábukat.

A magyar kormányzat egész oktatási igyekezete egyetlen képességre nevel: az öncenzúrára. Ne gondolkozz, másolj!

Ahogy a Magyarország rovatból kiderül, most az MTA-nak kell megtanulnia, hogy nem jár ellátás annak, aki nem a kormány tenyeréből eszik. Aki pedig körlevélben ostorozza ezt a szellempusztító politikai hozzáállást, az ne is számítson arra, hogy az állam által fenntartott színpadon mutatkozhat be a nagyközönségnek. A Szellem rovatban felidézzük, hogy Spiró György darabjával, a Csirkefejjel megkésve szembesült a kommunista cenzúra, és már nem tudta megakadályozni a bemutatót. Ezen a téren a fejlődés tetten érhető, hiszen 2018-ban már résen volt a hatalom párizsi embere. Ahogy a klasszikus mondaná: Macront kigúnyolom, ha kell...

A liberálisok csak sopánkodnak, ez az új norma a világban – ezzel próbálja túlüvölteni a mondandóját elnyelő érdektelenséget a kormánysajtó. Pedig a Világ rovat más trendet mutat. Angela Merkel racionalitása még egy utolsó, nagy győzelmet aratott, Theresa May viszont felőrlődik a Brexit teljes irracionalizmusán. Ez a küzdelem még nem dőlt el. Viszont minden vita ellenére érdemes a militáns megfogalmazásból visszavenni, mint amikor egyesek Párizs utcáin háborút, az EP-választásban pedig végső harcot látnak. Nem maradnának végül szavaink Jemenre.

A szerző a HVG vezető szerkesztője