szerző:
Marosán György

A mítoszok tanítása arra jó, hogy újra sárba ragassza az országot.

„Cseréld ki a jövődet, mielőtt a garancia lejár.”

(Képaláírás Sipos Eszter kiállításán)

 

„Hódították ez országot, derék, lelkes, úri szittyák...” – írta Ady a Történelmi lecke fiúknak című versében, egy a maira sokban emlékeztető helyzetben. S ha Schmidt Mária álma – amit a történelemoktatásról szóló NAT-vitában mindenkivel megosztott – valóra válna, az idézett sor folytatása szerint alakulna a helyzet a jövőben is: „Jótevői szegény népnek, iskolában így tanítják”. Úgy gondolta ugyanis: „A nemzet közös történetei, hősei, legendái, mítoszai, győzelmei, bukásai, talpra állásai és újrakezdései közös tapasztalati és tudásanyaggá válva alkalmasak arra, hogy nemzeti összetartozásunk tudatát megalapozzák, nemzeti identitásunkat megerősítsék”. Nézeteinek érvényesülésére – tekintettel politikai befolyására és tőkeerejére – megvan az esély. S ha minden úgy történik, ahogy ő – és Ő – tervezi, akkor a tanításból kimarad – a kiszorításra ítéltetett – Ady történelmi leckéjének tanulsága: „Egy-két ezer úr kötötte, millió jobbágyát gúzsba.”

A NAT-vita azonban a történészek számára is tartogat fontos tanulságokat. Az egyikre Stefán Heym Dávid király krónikája című könyve figyelmeztet. A történet szerint Salamon király Jeruzsálembe hívatja a híres történelemtudóst – Ethánt – azzal a megtisztelő feladattal: kutassa fel Dávid király dicső tetteit, és írja meg örök időkre szóló, mindenki számára kötelező, egyedül igaz történetét. Ám a történész munkája során egyre több kínos, sőt kifejezetten sötét részlettel szembesül. A tényekből egyáltalán nem a király által igényelt dicsőséges történet bontakozik ki. Végül dolgavégezetlenül, életét mentve fut el Jeruzsálemből. A történészek tehát jól teszik, ha óvakodnak kiszolgálni a hatalom igényét: nemcsak tudományos reputációjukat, de személyes sorsukat is kockára teszik.

Ám a történelem tanításáról szóló vita valódi tétje: a „tegyük magunkat az első helyre” stratégia ideológiájának megalapozása. A nemzeti mítoszok sugalmazásával a hatalmi elit kitörölhetetlenül rögzíteni akarja az agyakban: mi különlegesek, egyediek, másoknál jobbak és tehetségesebbek, így térségünkben hegemóniára termettek vagyunk. Ezt a beállítódást a tudomány erős szociális dominancia orientáció koncepciójaként írja le, amelyhez – a kutatások szerint – aggodalmat keltő mellékhatások társulnak. A szociális dominancia ideológiáját hirdető hatalmi elit jogot formál a hegemóniára a nemzetközi környezetében, országán belül pedig indokoltnak véli a szigorú hierarchiát, a magas státuskülönbségeket, a gazdasági egyenlőtlenséget, az egyéni jogok korlátozását, és agresszíven törekszik egyeduralkodó szerepének biztosítására.

Ennek az uralmi modellnek a jeleit Ady pontosan azonosította egy évszázada, ám a fent említett vizsgálatok szerint a magyar társadalom az elemzett 27 ország közül ma is kiemelkedően magas szociális dominancia orientációval jellemezhető. Ez a szemlélet vezérelte nemzetünket az I. világháború kirobbantása felé, így alapvetően ez felelős Trianonért. Ebből következett II. világháborús szerepvállalásunk, amely épp így súlyos történelmi kudarccal ért véget. Ha napjainkban a történelmi tanulságok tudomásul vétele helyett ismét a „régi dicsőség” mítoszait választjuk iránymutatóul, az semmi jót nem ígér a 21. században. A gazdaság, a környezet, a kultúra és a politika globális újrarendeződése ugyanis egyszerre nyit történelmi esélyeket, és kelti válságok sorát. Mivel azonban egy erős szociális dominancia orientációval jellemezhető ország kérkedő, megbízhatatlan és agresszív szomszéd benyomását kelti, ez potenciális szövetségeseit inkább elriasztja.

A dominanciára törekvő politikai elit kártevése sokban emlékeztet a „mérgező szülőkére”, akik – szándékuktól függetlenül – kudarcra vezető sorsprogramot „töltenek le” gyermeküknek. A „mérgező” sorsprogram torz szemlélete és megalapozatlan elvárásai képtelenné teszik a felcseperedő gyermeket helyzetének reális értékelésére. Rendre elköveti ugyanazt a hibát: elhagyja valódi barátait, és áldozatául esik az őt kihasználó rosszakaróinak. Az uralkodó elit „mérgező” narratívája ugyanígy újra és újra a válságok pályájára vezérelik a közösséget. A társadalom képtelen tanulni kudarcaiból, amelyet mindig a környezet rosszindulatának, és a belső árulók aknamunkájának tulajdonít. E beállítódás veszélyei megsokszorozódnak akkor, amikor az egyén és/vagy a társadalom alkalmazkodásra kényszerítő feltételek között találja magát. Mivel pedig napjainkban éppen ennek vagyunk – szenvedő és reménykedő – részesei, ezért értékelődik fel annak fontossága: miként szemléljük a történelmet?

Hegel egykor úgy tekintett a – háborúkkal, katasztrófákkal, válságokkal teli – történelemre: azonos az eseményekkel és a tettekkel, azzal tehát, ami egykor megesett. Marx ehhez annyit tett hozzá: a történelem drámájának az emberek egyszerre szerzői és szereplői, de nem saját maguk választotta körülmények között alkotják azt, hanem az elődök által az utódokra átörökített körülmények között. A 20. század második felében – a két világháborút követően – a történelem lenyugodni látszott. Addigi kanyargós és veszélyekkel teli ösvénye szilárd sínpárrá változott. A rendszerváltásokat követően pedig, egyesek – pl. F. Fukuyama – előtt még a csillogó „végállomás” is feltűnt. A 21. század azonban rácáfolt a reményekre: az események újra kaotikus kavargásba kezdtek. Ami három évtizede egyetlen lehetséges, egyben kívánatos jövőnek látszott, az napjainkban válságokkal teli eseménysorok sokaságára esett szét. Ezért vált oly fontossá megérteni: miért éppen úgy történnek a dolgok, ahogyan.

A bekövetkezett események kiszámíthatatlanságát a neves angol történész, A. Toynbee két, egymással ellentétes szemszögből szemlélte. Az egyik – gyakran idézett – mondása: „A történelem = egyik rohadt dolog a másik után”. Az események váratlan fordulatait meghökkentően pontosan adja vissza a Különvonatok – Bródy János által írt – szövege: „Az állomáson volt már tűrhetetlen zaj, és volt már félelmes a csend / De mindig érkezett egy újabb szerelvény, mit nem jelölt a menetrend”. Toynbee azonban racionális modellt is kínált a történelem mozgásának megértéséhez: a társadalmak és civilizációk életútját a kihívások és az erre adott válaszok formálják. A 21. század megértéséhez mégis egy másik angol – H. Trevor-Roper – aforizmája kínálkozik útravalóul: „A történelem nem az, ami megesett, hanem az, ami történt, annak tükrében, ami történhetett volna.”

Nem elég feltárni a múlt pontos eseménysorát, fel kell fedezni az elmulasztott lehetőségeket. Vagyis a történész figyelmét – a közgazdászéhoz hasonlóan – az ún. haszonáldozati költségre kell irányítani. A profi befektető – tudatában annak, hogy mindig több lehetőség merül fel – számol az opportunity cost (a haszonáldozati költség) formájában jelentkező veszteséggel, ami abból fakad, hogy a lehetőségek közül nem a legnagyobb hozamot eredményezőt választotta. A jövő kritikus elágazásainál – mint napjainkban, a kialakuló globális válság korszakában – a nemzetek rendre válaszút elé érkeznek, és folyamatosan szembesülnek az elkerülhetetlen történelmi haszonáldozati költséggel. Ha a múltat egyetlen és mindenki számára kötelezően elfogadandó narratívaként értelmezzük, elkerülik figyelmünket a jövő válaszútjai. Csak ha a történelmet folyamatosan előbukkanó alternatívák sorozataként szemléljük, érthetjük meg: miért nem tudtunk ráállni a legtöbb esélyt teremtő történelmi pályára.

A 21. században tehát felértékelődik a történész – a pszichológuséra emlékeztető – feladata: feltárni a múlt elfeledett, félreértett, eltagadott lehetőségeit, fel nem ismert fordulatait. Szemben tehát azokkal, akik a történelemtanítás egyetlen feladatának a nemzeti narratíva fényezését, és minden kétségtől való megtisztítását tartják, majd ezt a „nép” meggyőzése eszközeként használják, a történész legfontosabb kötelessége: a folyamatosan elkövetett hibák gyökerének feltárása. Csak ha „összevetjük azt, ami megtörtént, azzal, ami történhetett volna” tárul fel, vajon az uralkodó elit tudatában volt-e egyáltalán valóságos lehetőségeinek, és képes volt-e jelenét a „messzi jövendő” tükrében szemlélni. S ha erre nem volt képes, akkor mi akadályozta ebben: az ismeretek hiánya, az egyéni érdekek nyomása vagy a mérgező narratíva ostobasága?

Az evolúció neves kutatója, S. Gould évtizedekkel ezelőtt egy különös kérdést tett fel: mi történne, ha újrajátszanánk az élet filmjét? Ennek mintájára tudakolhatjuk: vajon ha a történelem filmjét újrajátszanák, ugyanaz sülne ki belőle, vagy valami egészen más? A történelem hosszú-hullámain alapuló modell szemléletes képet – a folyók áradását majd lenyugvását és visszahúzódását – kínál a múlt eseményeinek megértéséhez. Ezen a szemüvegen keresztül szemlélve: a sokáig lassan változó társadalmak váratlanul mozgásba lendülnek, gyorsulva fejlődnek, majd a gyökeres átalakulást újra nyugalmasabb időszak követi. A múlt évszázadokon túlnyúló dagályai és apályai – hosszú hullámai – éppen a maihoz hasonló történelmi korszakválás idején értékelődnek fel. A metafora ugyanis rávilágít egy – a jövő szemszögéből – fontos kérdésre: vajon a dagály minden vízi járművet – óceánjárót, teherhajót, vitorlást és sajkát – egyenlő mértékben megemel? Sajnos a történelem nem a fizika szabályait követi: a történelem dagálya csak akkor emel meg egy társadalmat, ha az megteremtette a változás intézményi feltételeit. Éppen ebből a szemszögből jelentenek veszélyt, ha a politikus útmutatóul a mítoszok mérgező sorsprogramjait választja: lehetetlenné teszi a letérést a hibás nyomvonalról, és megakadályozza a hatékony intézmények létrejöttét. Ennek előrelátható és elkerülhetetlen következménye: társadalmunk – amiként lekéste az ipari forradalom, a polgári átalakulás és a liberális demokrácia emelkedő hullámát – most, a 21. században nem lesz képes felcsatlakozni a 4. ipari forradalom hullámára. A magyarság – mint múltja során többször – ismét történelmi hátrányba kerülhet.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Előfizetők millióit bukhatja a Netflix, ennek ellenére jól kalkulált az áremeléssel

Előfizetők millióit bukhatja a Netflix, ennek ellenére jól kalkulált az áremeléssel

Frissítsen rá a Facebook Messengerre, lehet, hogy már ön is megkapta az új változatot

Frissítsen rá a Facebook Messengerre, lehet, hogy már ön is megkapta az új változatot

A Kossuth téri tüntetésekkel magyarázzák a Nagy Imre-szobor hirtelen elbontását

A Kossuth téri tüntetésekkel magyarázzák a Nagy Imre-szobor hirtelen elbontását

A jeges víz is segít: győzni kell a kéziseknek Tunézia ellen

A jeges víz is segít: győzni kell a kéziseknek Tunézia ellen

Félbeszakadt egy előadás a Nemzeti Színházban vasárnap

Félbeszakadt egy előadás a Nemzeti Színházban vasárnap

Világraszóló találmánnyal rukkolt elő, most visszavonultan él Csongrádon

Világraszóló találmánnyal rukkolt elő, most visszavonultan él Csongrádon