Emberölés miatt indított eljárást a legfőbb ügyész Sebestyén József ügyében

Egy magánszemély tett feljelentést a rendőrségen, ennek nyomán indult meg az eljárás.

  • HVG HVG
Emberölés miatt indított eljárást a legfőbb ügyész Sebestyén József ügyében

Emberölés bűntette miatt Magyarország területén folytatandó büntetőeljárás megindítását rendelte el Sebestyén József ügyében Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész – értesült az Index. A lapnak Serfőző Katalin, a Legfőbb Ügyészség helyettes szóvivője azt mondta, a nyomozást a rendőrség folytatja le, a bizonyítékok beszerzése pedig nemzetközi bűnügyi jogsegély keretében történhet.

„Egy magánszemély által a rendőrségen tett feljelentés szerint ismeretlen ukrán toborzók Ukrajna területén, az ukrán hadseregbe történő toborzás és kiképzés során, tisztázatlan körülmények között bántalmaztak egy magyar nemzetiségű férfit, aki – feltehetően a bántalmazás következtében – 2025. július 6-án elhunyt” – közölte a Legfőbb Ügyészség.

Mint írják, az eljárás emberölés gyanújának megállapítására alkalmas, a személyi nyilvántartás adatai szerint pedig Sebestyén József magyar állampolgársággal és magyarországi lakcímmel is rendelkezett. A Büntető törvénykönyv szerint a magyar büntetőtörvényt kell alkalmazni a magyar állampolgár sérelmére, nem magyar állampolgár által külföldön elkövetett olyan cselekményre, amely a magyar törvény szerint büntetendő.

Sebestyén József haláláról július elején jelentek meg az első hírek, a magyar kormány azóta azt az álláspontot képviseli, hogy a kárpátaljai férfit kényszersorozás közben verték meg, a sérüléseibe halt bele. Az ügyben a Külgazdasági és Külügyminisztérium berendelte Ukrajna Magyarországra delegált nagykövetét is. Az ukrán hadsereg azt állítja, a férfi halálát tüdőembólia okozata, és tagadják, hogy bántalmazták.

Sebestyén József halála tovább mérgesíti a magyar-ukrán viszonyt, de a kényszersorozás emlegetése propagandacélokat szolgál

Ukrajna transzparens vizsgálatot ígér a magyar férfi, Sebestyén József halálával kapcsolatban, és tagadják, hogy katonai kiképzése során verték volna meg, de a róla előkerült videófelvételen aggasztó állapotban van. Az mindenesetre egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az orosz agresszió ellen több mint három éve védekező országban mind súlyosabb az emberhiány, és aki tudja, kenőpénzzel próbálja elkerülni a besorozást, így a korrupció is virágzik.

Több videó is megjelent az interneten, amelyeken Sebestyén láthatóan rossz állapotban van, ezeket a magyar miniszterelnök is megosztotta. Igaz, akadt olyan bejegyzése, ahol egy másik férfiról készült képekkel próbálta bizonyítani a Sebestyén Józseffel szemben elkövetett feltételezett erőszakot.

Rácz András Oroszország-szakértő korábban több bejegyzést is írt a témában. Álláspontja szerint annyi biztos, hogy a kárpátaljai férfi nem kapott megfelelő ellátást, de arra nincs bizonyíték, hogy megverték. Szerinte, ha lenne ilyen, azt már a kormánynak nyilvánosságra kellett volna hoznia, erről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, Kijevnek már minden dokumentumot átadtak, de a források védelme miatt nem tették elérhetővé szélesebb körben.

Orbán Viktor korábban kijelentette, szankciós listára venné a Sebestyén József „haláláért felelős ukrán vezetőket”, és alapos vizsgálatot követelt Kijevtől. Az ukrán elnöki hivatal közölte, Volodimir Zelenszkij személyes felügyelete alatt vizsgálják ki Sebestyén halálának körülményeit. Amikor pedig Szijjártó Péter külügyminiszter azt állította, az ukránok elutasították a nyomozást, a kijevi Állami Nyomozó Iroda úgy reagált, „nem felelnek meg a valóságnak” a tárcavezető állításai.

Papp Réka Kinga: Orbán mérhetetlenül gyáva

A magyar kormány áruló, nyíltan uszít, gyűlöletet kelt, és igyekszik ellehetetleníteni Ukrajnát, a putyini orosz érdekeket szolgálja, ezzel pedig nemcsak az ukrajnai magyarokat, hanem az összes határon túli magyar közösséget veszélybe sodorja. A kárpátaljai Sebestyén József esete kapóra jön, hogy elkendőzze az irtózatos hibát, amikor a román választásokon induló, magyarellenes szélsőjobboldali jelöltet támogatta.