Itt a szakszervezetek ultimátuma: ha Orbán nem lép, január 19-én leáll az ország

Elegük van abból, hogy "mindhalálig" dolgozzanak az emberek - mondták a Kossuth téri tüntetésen.

  • hvg.hu hvg.hu
Itt a szakszervezetek ultimátuma: ha Orbán nem lép, január 19-én leáll az ország

Tüntetéssorozat a túlóratörvény ellen

Évek óta nem látott tüntetési hullámot váltott ki a túlórák növelését célzó, rabszolgatörvényként is emlegetett jogszabály parlamenti elfogadása. Az ellenzék a parlamentben, a diákok az utcákon folytatták a tiltakozást, már-már a 2006-os zavargásokat idéző körülmények között.

Kedden adják át követeléseiket a szakszervezetek Orbán Viktor miniszterelnöknek, a kormányfő öt napot kap, ha nem enged, akkor jön a sztrájk, január 19-ére pedig országos demonstrációt szerveznek a szakszervezetek - mondta a Kossuth téren Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke a Kossuth téren. Útlezárásokat, hídfoglalást ígért, és azt, hogy "leáll az ország."

Kordás szerint mindezért a miniszterelnök lesz felelős. Arról beszélt, elég volt abból, hogy "mindhalálig" dolgozzanak az emberek.

A szakszervezeti követelések:

  • a rabszolgatörvény eltörlését,
  • tisztességes béreket, hogy ne kelljen elhagyni a hazát,
  • a sztrájktörvény módosítását,
  • és nyugdíjat, amiből meg lehet élni.

A szakszervezeti vezető szerint Orbán és kormánya összeállt a tőkével, pedig nem ezt ígérte. "Nem leszünk rabszolgák, nein danke!"

Földiák András, a Szakszervezeti Együttműködési Fórum elnöke a szakszervezetek erőfeszítéseit sorolja. Mint megmondja, eszközeik végesek. Harcolnak, és sok kritikus kérdésben süket fülekre találnak követeléseik.

Álljunk fel végre

– követeli Földiák. A szónokok a "fotelforradalmároktól" is erőfeszítéseket várnak. Azt mondta, nem a "rabszolgatörvény" volt a legrosszabb változtatás idén, a köztisztviselők rosszabbul jártak és a dolgozóktól elvették a cafetériát is.

A tüntetésről élőben tudósítunk, azt itt találja.

*A cikkben korábban tévesen írtuk, hogy a Vasas szakszervezet alelnöke is felszólalt a színpadon, a tévedésért elnézést kérünk, a neki tulajdonított szavakat Kordás László mondta.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.