szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Olvasóink jóval nagyobb arányban tervezik, hogy szavazni fognak, mint amennyi a korábbi részvételi arány volt.

Száz nap múlva rendezik Magyarországon a következő európai parlamenti választásokat. Ennek kapcsán kérdeztük meg olvasóinkat arról, mit várnak a politikusok által sorsdöntőnek tartott voksolástól.

A felmérés a hvg.hu felületén történt február 5-11. között, az Európai Parlamenttel és ez EP-választásokkal kapcsolatos kérdéseinkre 3736-an válaszoltak. Válaszadóink jóval iskolázottabbak, továbbá némileg idősebbek a hvg.hu teljes látogatói sokaságánál. Kitöltőink csaknem fele (48 százaléka) volt ötven év feletti – általánosságban olvasóink harmada tartozott ebbe a kategóriába. Ami az iskolai végzettséget illeti: a kitöltők 73 százaléka végzett valamilyen felsőoktatási intézményt (vagy jelenleg hallgatója), az általános arány szintén 33 százalék.

A kérdőív által felvetett három EP-jellemző (EP-választási gyakoriság, EP-székhely, az EP legnépesebb pártcsaládja) közül ez utóbbira vonatkozóan bizonyultak legbiztosabbnak az ismeretek. A válaszadók egyharmada tudja helyesen, hogy Strasbourgban van az EP székhelye, a többiek összetévesztették az uniós intézmények nagy részének otthont adó Brüsszellel (ahol egyébként maga az EP is rendszeresen ülésezik). Kétharmaduk tudja helyesen, hogy ötévente vannak EP-választások, és kilenctizedük tudja helyesen, hogy az Európai Néppárt (EPP) az Európai Parlament legnépesebb pártcsaládja.

Azt, hogy a hvg.hu-látogatók eleve (és most nem is beszéltünk a jelen, nem kellően reprezentatív mintáról) lényegesen aktívabbak az országos átlagnál az EP-választásokat illetően, mutatja, hogy míg 2004-ben 39 százalék, 2009-ben 36 százalék, a legutóbbi, 2014-es voksoláson pedig 29 százalékos volt a magyarországi EP-választási részvételi arány, válaszadóink körében több, mint 90 százalék készül részt venni a 2019. május 26-i EP-választáson.

hvg.hu

A 2019-es EP-választási végeredmény hatását illetően a válaszadók több mint negyede optimista, ill. harmada pesszimista Magyarország jövőjére vonatkozóan. Közel fele optimista, negyede pesszimista az EU jövőjére vonatkozóan, azaz inkább az EU, mint Magyarország számára tartják kedvezőnek a várható eredményeket:

hvg.hu

A hvg.hu az Európai Parlamenttel együttműködve számol be ebben a fél évben az uniós intézmények tevékenységéről, a közösséget érintő döntésekről, és ezek hatásairól. Az EP a tartalomért nem vállal felelősséget.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!