Életeket menthetett a fegyőr lélekjelenléte: miért menekült üres fegyverrel a szökött rab?

Az már biztos, hogy Sz. Károly egy lövést sem adott le, emberölési kísérlettel sem gyanúsítják. Kiderült, múlt hét péntek óta a büntetés-végrehajtás őrei nem vehetik le a bilincset a rabról.

  • hvg.hu hvg.hu
Életeket menthetett a fegyőr lélekjelenléte: miért menekült üres fegyverrel a szökött rab?

A fegyőrnek sikerült megnyomnia a nála lévő maroklőfegyver tárkioldó gombját, így történhetett meg, hogy nem volt töltény abban a pisztolyban, amit az ítélethirdetés után megszökött Sz. Károly megszerzett – tudta meg a hvg.hu. A meglepő fordulatot először a Blikk szellőztette meg, azóta lapunk több olyan forrással is beszélt, akik megerősítették az információt.

Ahogy azt korábban megírtuk, a büntetett előéletű férfit múlt hét pénteken szállították a Fővárosi Törvényszék Markó utcai épületébe, ahol garázdaság és rongálás miatt 1 év 1 hónapra ítélték. A férfit egy biztonsági felügyelő – információnk szerint egy idősebb nevelőtiszt – kísérte, aki a bíró kérésére vette le róla a kézbilincset. (A lábbilincs és a vezetőszár rajta maradt.) Sz. Károly azt a pillanatot használta ki, amikor a fegyőr odalépett a bíróhoz, hogy aláírja a tárgyalásról szóló papírokat: dulakodni kezdett a tiszttel, kétszer megütötte, megszerezte a fegyverét, majd menekülni kezdett. A pár perces jelenet alatt azonban a kísérőtiszt még meg tudta nyomni a tárkioldó gombot, így a rab lényegében egy használhatatlan fegyverrel menekült tovább.

A Fővárosi Törvényszék épülete, több ügyészség székhelye az V. kerület, Markó utca 27-ben.
MTI / MTVA / Róka László

Az még kérdéses, hogy a kiesett tárat miért nem vette észre senki, és azt sem tudni, az Sz. Károlyt üldöző rendőröket értesítette-e erről bárki. A Blikknek nyilatkozó biztonsági szakértő szerint mindenesetre a helyszínre érkező rendőrök helyesen jártak el, hiszen abban a pillanatban még nem tudhatták, éles-e a fegyver. Sőt, a lapunknak nyilatkozó források szerint akár az is előfordulhatott volna, hogy a dulakodás közben az őr csőre tölti a fegyverét – ilyenkor pedig hiába esik ki a tár, egy töltény a pisztolyban marad.

Eddig nem látott felvételek a szökött rab meneküléséről

A rendőrség tette közzé az esetről szóló sajtótájékoztatón.

Az ügyben egyelőre teljes a hírzárlat, de több eddig nyilvánosságra került részlet is megerősíti a töltény nélküli fegyver teóriáját. Az egyik Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitány nyilatkozata, aki a Kékfény című műsornak szó szerint azt mondta:

a rab nem használta a lőfegyvert, amit megszerzett, kizárólag a rendőrök használták a fegyvereiket.

Azóta pedig az is kiderült, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya összesen nyolc bűncselekmény elkövetésével gyanúsította meg Sz. Károlyt: a büntetés-végrehajtási felügyelő sérelmére elkövetett hivatalos személy elleni erőszak, súlyos testi sértés kísérlete, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés, fogolyszökés, fegyveresen elkövetett személyi szabadság megsértése, közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény, közúti veszélyeztetés, valamint fegyveresen elkövetett garázdaság szerepel. Emberölési kísérlettel azonban nem.

Rendőrök helyszínelnek a XIV. kerületi Szentmihályi út és Nyírpalota út kereszteződésénél 2019. február 15-én, miután a helyszínen elfogták azt a férfit, aki az ítélethirdetést követően megszökött a Fővárosi Törvényszék egyik tárgyalóterméből.
hvg.hu

A tanúk közül is sokan azt állították, hogy a férfi többször megpróbálta elsütni a fegyvert, de nem sikerült neki. A pisztoly ráadásul még akkor is a kezében volt, amikor a rendőrök leterítették – mégsem alakult ki köztük tűzpárbaj.

Az ügyet közelről ismerő forrásaink szerint az eset kulcsfontosságú pillanata az volt, amikor a bíró elrendelte, hogy vegyék le a fogolyról a bilincset. Ha ez nem történik meg, akkor a fegyvert sem tudja megszerezni. Információnk szerint múlt hét péntek óta a büntetés-végrehajtás őrei azt a tájékoztatást kapták, hogy hasonló eseteknél közöljék azt a bíróval,

nem vehetik le a bilincset a rabról.

Sz. Károly esetében a bíró valószínűleg úgy ítélte meg, hogy elegendő a lábbilincs, csakhogy menekülés közben az is meglazult, így egyik lábát ki tudta szabadítani.

A másik nagy kérdés az, vajon a szökött rab tisztában volt-e azzal, hogy nincs a fegyverében töltény. Úgy tudjuk, a férfi végig úgy fogta a pisztoly markolatát, hogy az ne látszódjon, azaz, akár fel is ismerhette, mi a helyzet. Ennek ellentmond azonban az, hogy később többször lőni próbált. Ráadásul viselkedése semmiképpen sem mondható racionálisnak. Már akciója is erre utal, de így beszéltek róla a szemtanúk is.

Teljesen őrült tekintete volt, sosem fogom elfelejteni

ezt mondta a helyszínen a hvg.hu munkatársának a Mercedest vezető fiatalember, aki dulakodni kezdett vele. Később a rendőrök is úgy fogalmaztak, hogy a férfi „úgy nézett ki, mint aki nem tudja, mit csinál”.

hvg.hu

Sz. Károly öt lövést kapott, életveszélyes sérülésekkel vitték el a mentők, de azóta átszállították a tököli rabkórházba.

A fogolyszökés miatt sem a BVOP, sem pedig a bíróság nem érzi magát felelősnek.

„A bíróság nem kapott arra vonatkozó tájékoztatást és a tárgyaláson sem merült fel arra utaló körülmény, hogy a vádlott nem alacsony szintű biztonsági kockázati besorolású személy. Ezt mutatja az is, hogy a férfit egy biztonsági felügyelő kísérte. Ha bármilyen jelzést kapnak, vagy a vádlott nem megfelelően viselkedik a bíróságon, a bilincset nem veszik le. Jelen ügyben ilyen jelzés nem érkezett a bírósághoz, ezért rendelkezett úgy az eljáró tanács elnöke, hogy a kézbilincset lazítsák meg. Az előállított személy őrzése ettől függetlenül a biztonsági felügyelő feladata” – hangsúlyozta közleményében a Fővárosi Törvényszék.

A fogolyszökésről szóló összes hírünket itt olvashatják.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.