Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Legalábbis a KSH szerint.
Hosszú évek óta először fordult elő 2018-ban, hogy több Magyarországon született ember tért haza, mint ahányan elvándoroltak, vagyis pozitív volt a nettó migrációs egyenleg – írja a Portfolio a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn kiadott Statisztikai Tükör című kiadványában megjelent adatokra hivatkozva.
A kiadvány szerint tavaly 20 ezer itthon született magyar tért haza az országba, miközben "csak" 18 150-en távoztak külföldre. A javulás, teszik hozzá a cikkben, elsősorban a kivándorlási hajlandóság csökkenésének köszönhető. 2017-ban még majdnem 27 ezer volt ez a szám, 2014-15-ben pedig a 30 ezret is meghaladta.
A pozitív vándorlási egyenleg leginkább Budapesten, valamint Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyében csökkentette a népességfogyást a KSH adatai szerint, amelyek arról is szólnak, hogy a nemzetközi vándorlás népességszámra gyakorolt negatív hatása csak Baranya megyében volt érzékelhető.
Az adatok szerint a kivándorló magyarok 31 százaléka Németországba, 30 százaléka Ausztriába és 15 százaléka az Egyesült Királyságba költözött. 45 százalékuk 30 év alatti, 71 százalékuk pedig még nem érte el a 40 éves életkort.
A KSH azért hozzáteszi azt is, hogy a nemzetközi vándorlás mérése "több tényező miatt is nehézségekbe ütközik". A Portfolio ezzel kapcsolatban megjegyzi, feltűnő, hogy a KSH két adatot (hazatérők, nettó egyenleg) is ezerre kerekített, ami a lap szerint arra utalhat,
hogy ebben az első becslésben lehet még bizonytalanság, illetve írnak arról is, hogy az uniós tagállamok tükörstatisztikái sem mindig megbízhatók.
A lap mindebből azt a tanulságot vonja le, hogy egyelőre nem lehetünk biztosak abban, valóban fordulat történt a magyar kivándorlásban, de az látszik, hogy az utóbbi években csökkent az elvándorlási kedv, és nőtt a hazatérési hajlandóság.
(Kiemelt képünk illusztráció.)
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.