szerző:
hvg.hu

Amíg a mentők dolgoztak, végig félkörben álltak és nyugtatgatták Barbi nénit.

Három pedagógussal érkeztek a fővárosba azok a 10 éves gyermekek, akik sok felnőttnek mutattak rendkívüli példát ma emberségből – írta Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat.

A beszámoló szerint az egyik kísérő tanáruk annyira koncentrált a metró mozgólépcsőjén utazó tanulókra, hogy rosszul lépett, elesett és olyan súlyosan megsérült, hogy mozdulni sem tudott.

A BKK munkatársai azonnal segítségére siettek és értesítették a mentőket. A mentőszolgálat munkatársai épp a mozgólépcső közepénél jártak, amikor azt vették észre, hogy a gyerekek saját ötletük alapján félkört alkottak és kabátjaikat, valamint egy takarót tartottak a magasba.

Az osztály végül, szinte teljesen elzárta sérülten fekvő tanítónőjét a kíváncsi szempárok százai elől. Amíg a fájdalomcsillapítás és a rögzítés zajlott, a kisdiákok együtt és külön-külön is megnyugtatták "Barbi nénit", hogy jól fognak viselkedni, amíg ő gyógyul.

A mentők végül stabil állapotban szállították kórházba a pedagógust.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kigyulladt egy busz a Gazdagréti téren

Kigyulladt egy busz a Gazdagréti téren

Változik a postai csomagok díjszabása

Változik a postai csomagok díjszabása

20-30 milliárd lesz a holdra szállás

20-30 milliárd lesz a holdra szállás

Csecsenföldön nyelvkitépés és ujjtörés jár a nem tetsző kommentekért

Csecsenföldön nyelvkitépés és ujjtörés jár a nem tetsző kommentekért

Az AC/DC zenél majd Sergio Ramos esküvőjén

Az AC/DC zenél majd Sergio Ramos esküvőjén

Veszélyben a kupagyőztes Kecskeméti Röplabda Club jövője

Veszélyben a kupagyőztes Kecskeméti Röplabda Club jövője