A kormány által is felügyelt kutatáskoordinálási szerv gyakorlatilag elismerte, amit az MTA-támogatók régóta mondanak

Az NKFIH szerint szuper a magyar kutatási-innovációs teljesítmény - az MTA megcsonkítását ellenzők, és így maga az MTA is arról beszélt korábban, ezt a sikeres működést kockáztatja a kormány a kutatóintézeti hálózat leválasztásával.

  • hvg.hu hvg.hu
A kormány által is felügyelt kutatáskoordinálási szerv gyakorlatilag elismerte, amit az MTA-támogatók régóta mondanak

Megerősítte a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) is azt, amit az MTA-ügyben nyílt levelet megfogalmazó német tudományos szervezetek is megírtak Orbán Viktornak: kiemelkedő a magyar kutatási hatékonyság. "A NKFI Hivatal összesítése szerint az Európai Unió jelenleg futó Horizont 2020 (H2020) keretprogramjában Magyarország az eddigi csaknem ezer sikeres pályázati részvétellel és 259 millió euró elhozott forrással dobogós teljesítményt nyújt az EU13, azaz a 2004 után csatlakozott EU tagországok között." Ezt azt MTI szerint Szabó István elnökhelyettes mondta el, a volt Emmi-főosztályvezető persze nem az MTA-val összefüggésben beszélt erről, hanem arról, hogy az NKFIH megújuló szolgáltatásokkal segíti a magyar pályázókat abban, hogy minél sikeresebben szerepeljenek az Európai Unió kutatás-fejlesztési keretprogramjának pályázatain. (Igaz, kiderült: a Horizont 2020 program eddig odaítélt támogatásaiból az EU13 országok pályázói alig 5 százalékot nyertek, míg a régi tagországokba több mint 86 százalék jutott. A keret közel 9 százalékát a programból részesülő unión kívüliek nyerték el.)

Ezt az eredményességet kockáztatja a német tudományos társaságok és az MTA, valamint az Európai Bizottság szerint a kormány döntése, hogy leválasztja a kutatóintézeti hálózatot az MTA-ról.

Az NKFIH nemzetközi főosztályvezetője, Csuzdi Szonja arról beszélt, a 2021-től induló Horizont Európa programról szólva kiemelte, hogy az új keretprogramról az Európai Unióban még folyik az egyeztetés. Az eddigi javaslat szerint 100 milliárd euró forráskeretet szánnak a programra, amely lényegesen több lesz a Horizont 2020 keretnél. Az Európai Bizottság széles körű egyeztetésben alakítja a programot, amelynek több kiemelt cél mellett az egyik legfontosabb eleme a klímavédelem, szerkezetében pedig a kiváló tudomány, a társadalmi kihívások, az innováció területére épül. Az Európai Innovációs Tanács pályázatain keresztül a jövőben is kiemelten támogatnák a leginnovatívabb cégek gyors növekedését, az innovációk piaci hasznosulását - mondta a főosztályvezető.

Az MTA kutatóintézeti hálózatának leválasztásáról nem tudott az MTA szerint használható érvet mondani a kormány, Lovász László szerint a gyermeki "csak, mert" szintjén szólt az érvelés. Az ellenzéki pártok többször beszéltek arról, a kormánynak csak az kell, hogy ő diszponálhasson az EU felől érkező innovációs források felett - a 100 milliárd eurós keretből egy magyar pályázati hatékonysággal működő rendszerrel már szép summát felől lehet dönteni.