„Számunkra Magyarország, számukra pedig Amerika az első.” Ezzel a mondattal lépett föl Orbán Viktor az Egyesült Államok függetlenségének napján a Kongresszusi Központban, ahol Orbán éppoly lelkesen éltette Trumpot, mint Trump budapesti helytartója őt.

„A fanatikus nacionalisták, akik azt kiáltozzák, 'a mi országunk az első', jobban tennék, ha megkérdeznék maguktól, hogy vajon az országuk önmagában, a nemzetközi együttműködés masszív rendszere nélkül meg tudná-e óvni a világot – vagy akár saját magát – a nukleáris pusztítástól.” Ezt pedig Yuval Noah Harari írta legutóbbi könyvében (21 lecke a 21. századra címűben).

Nos, pár éve tudjuk, hogy Harari, az antinacionalista és antiklerikalista izraeli sztártörténész Orbán kedvenc szerzői közé tartozik. Ha hihetünk az Arcanumnak, a Magyar Nemzet (Kósa András) írta meg ezt először 2017. november 24-én: „Orbán Viktor egyébként olyannyira inspiratívnak tartja Harari gondolatait, hogy mindkét forrásunk szerint már történhetett is valamilyen kapcsolatfelvétel a miniszterelnöki stáb és a történész között, mert a kormányfő szeretne személyesen is 'inspirációkat nyerni' az izraeli tudóstól.”

A cikk szerint Orbán is mondhatta volna Trumpról, amit Harari: „'az emberek vissza akarják kapni a választás szabadságát, ezért szavaznak sokan Trumpra', 'Donald Trump személye korszakváltást jelent' – ugye ismerősek ezek a gondolatok? És ugye Orbán Viktor beszédeiből ismerősek? Pedig ezek Juvál Noáh Harari izraeli történész könyveiben, cikkeiben, interjúiban is megtalálhatók.”

Én is idézek: a világtörténelmi „Ferenc Ferdinand-momentum, Hitler-momentum és Che Guevara-momentum után szembetaláljuk magunkat a Trump-momentummal. Ezúttal azonban a Liberális Történet nem találkozik olyan koherens ideológiai versenytárssal, mint az imperializmus, a fasizmus vagy a kommunizmus. A Trump-momentum – nihilista börleszk. Donald Trumpnak nincs kifejthető ideológiája, mint ahogy a Brexit-párti briteknek sincsenek elképzelései a Szétvert Királyság jövőjére nézve.” (The New Yorker, 2016. október 7.)

Harari számára Donald Trump megválasztása a negatív értelemben jelent korszakváltást. Ő legfeljebb abban ért egyet Orbánnal, hogy a világ előtt álló nagy kihívásokra a liberális kapitalista demokráciának nincsenek és nem lehetnek megfelelő válaszai. De ilyen alapon Hitlert és Teréz anyát is összekapcsolhatja az, hogy egyikük szerint sem helyes Marx elképzelése a világ jövőjéről.

Harari és Trump (zsebkiadásban: Orbán) éppen ellentétes irányokban keresik a megoldást. Harari eltökélt globalista. Fent idézett (és lent idézendő) könyvében a nacionalizmust elátkozó 7. leckének éppen az az alcíme, hogy „globális problémára globális választ”. „Megmentik a világot Donald Trump, Theresa May, Vlagyimir Putyin, Narendra Modi (India miniszterelnöke – R. S.) és kollégáik azzal, hogy felszítják bennünk a nemzeti öntudatot, vagy a nacionalizmus jelenkori áradata csupán menekülés a makacsul elénk tornyosuló globális problémák elől?”

Harari leckéje szerint a nacionalizmus először is szétverheti „korunk legnagyobb politikai és morális” vívmányát, azt az „internacionalista rezsimet”, amelyet „több évszázadnyi borzalmas vérontás” után a világháborúk elkerülésére kidolgoztak, s amelyet most egyszerre fenyeget az utolsó világháborúban győztes nagy- és atomhatalmak, Oroszország, USA és a britek nacionalizmusa.

A másik nagy és talán még közelibb veszély Harari jövő(rém)képében az ökológiai összeomlás, amelyet aztán végképp nem lehet „a mi országunk az első” felfogással elhárítani, mert „a nacionalista elszigetelődés a klímaváltozás kontextusában talán még veszélyesebb, mint az atomháborúéban”. Mégpedig azért, mert az utóbbi minden nemzetet közvetlenül pusztulással fenyeget, a globális felmelegedés pedig csak közvetve fenyeget pusztulással mindenkit, a közvetlen hatásai nagyon különböző módon érintik az egyes országokat.

Némelyiknek, mindenekelőtt Oroszországnak haszna is lehet belőle, miközben közvetlen kára származik abból, amit az emberi világ megmentése végett meg kell tenni: „ahogy a növekvő hőmérséklet sivataggá teheti Csádot, úgy változtathatja ugyanakkor Szibériát a világ kenyereskosarává. Ráadásul a sarki jég olvadásával az Oroszország uralta jeges-tengeri útvonalak lehetnek a világ kereskedelmének fő ütőerei, és Kamcsatka veheti át Szingapúrtól a világ keresztútjának szerepét. A fosszilis tüzelőanyagok megújuló energiaforrásokra való lecserélése is vonzóbb lehet egyes országoknak, mint másoknak. Kína, Japán és Dél-Korea az óriási mennyiségű kőolaj és földgáz bevitelétől függ. Ők boldogan megszabadulnának ettől a tehertől. Oroszország, Irán és Szaúd-Arábia viszont a kőolaj- és földgázexporttól függ. Összeomlik a gazdaságuk, ha az olaj és a gáz helyét átveszi a szél és a nap.”

Az sem véletlen az elkötelezetten EU-barát és az Európai Uniót „a világ legnagyobb multikulturális kísérleteként” féltő Harari szerint, hogy a klímaváltozás tagadása a jobboldali nacionalistákra jellemző: „Mivel a globális felmelegedés problémájára nincsen nemzeti válasz, egyes nacionalista politikusok inkább elhiszik, hogy a probléma nem is létezik.”

Harari egyik lényeges tézise az, hogy „az emberiségnek valószínűleg szüksége lesz valamiféle globális identitásra és lojalitásra”. Azt viszont a legkevésbé sem gondolja, hogy ennek köze lehet bármiféle világvalláshoz, mivel a tradicionális vallások Orbán kedvenc történésze szerint „a legtöbb esetben a probléma és nem a lehetséges megoldás részeit képezik”, és manapság nem a különböző nemzeteket összekötő identitás alapjaiként szolgálnak, hanem „a nacionalizmus szolgálóleányaiként” használatosak. A rabbik az izraelieket leginkább arra intik, azt nézzék elsősorban, mi jó Izraelnek, az ortodox pópák pedig az oroszokat, románokat arra figyelmeztetik, hogy az orosz és a román nemzet érdekét tekintsék elsődlegesnek.

A fosszilis tüzelőanyagokban és fagyos tundrákban szegény Magyarország egyértelműen azon országok közé tartozik, amelyek Oroszországgal ellentétben közvetlenül is a klímaváltozás vesztesei közé tartoznának. Amikor tehát Orbán Viktor a karbonmentesítés 2050-es céldátumát megvétózza, amikor 2030-ra az 1990-es szinthez képest csak azt a 40 százalékos kibocsátáscsökkentést vállalja, amelyet az ország lényegében már 2013-ra elért, tehát a következő évtizedben csak annyit javítana a helyzeten, amennyit az elmúlt fél évtizedben rontott rajta – akkor úgy tesz, mint akinek Oroszország az első, Magyarország pedig nem számít. Illetve Magyarországból csak a Mészáros Lőrinc nevén lévő széntüzelésű Mátrai Erőmű számít, melynek leállítása önmagában 14 százalékkal csökkentené a szén-dioxid-kibocsátást.

Még a fosszilis energiahordozókat igen drágán és kockázatosan kiváltó atomenergia is csak akkor érdekli Orbánt, ha azzal Oroszországot lehet rendkívül kedvező üzleti lehetőséghez juttatni, és Magyarországot lehet neki még inkább kiszolgáltatni. (A több atomerőmű építésére készülő „testvéri” lengyel kormány példája lesz a legközvetlenebb cáfolata annak az emeletes hazugságnak, hogy csak az oroszokkal lehet ilyeneket építtetni.)

Két eset lehetséges. Egy: Orbán azért kedveli Hararit, mert fogalma sincs, mit jelent, amit ír. Ebben az esetben súlyos mentális kihívással küzdő ember kezében összpontosul a hatalom hazánk felett. Kettő: Azért kedveli Hararit, mert úgy véli, hogy igaza van. Ebben az esetben tudatosan teszi azt, amiről tudja, hogy katasztrofálisan rossz a hazájának, a magyaroknak, a családoknak, a most születő gyermekeknek. Ebben az esetben rosszakaratának tudatában lévő rosszakarónk kezében van hazánk sorsa.