Több éve folyamatosan késnek a Budapest–Monor–Cegléd–Szolnok-vasútvonal járatai a pálya leromlott állapota miatt, ami súlyos kellemetlenségeket okoz az utasoknak – kezdi beszámolóját Facebook-oldalán a Közlekedő Tömeg.
A blog szerint több szakaszon is csak 40-nel vagy 20-szal tudnak araszolni a vonatok, emiatt pedig a menetrendet sem tudják tartani, a késések állandóak. Pestszentlőrinc állomás 2. vágányán például idén április 30-a óta csak 40-nel tudnak haladni a szerelvények, az eredeti 120 km/h helyett – írták.
Hogy a helyzetet javítsák, a MÁV egyik alvállalkozója hétfőn Pestszentlőrincen lezárta a 2., majd a 3. és 4. vágányt is, az 1. vágány viszont szabadon maradt. Így azonban a kétvágányú vasútvonal ezen a szakaszon egyvágányúra szűkült, mellyel annak kapacitása kevesebb mint a felére esett vissza. A vonatok Pestszentlőrincen jelenleg is felváltva, váltott irányban tudnak csak közlekedni, ez pedig tetemes késésekkel jár – írja a Közlekedő Tömeg.
A hab a tortán, hogy a lezárásról a MÁV nem tájékoztatta az utasokat: a blog szerint az első, erre vonatkozó közleményt kedden adták ki, és akkor is azt állították, hogy a nap végére befejezik a munkákat. A Közlekedő Tömeg szerint egy, a MÁV által is használt belsős rendszerben viszont egyértelműen rögzítve van, hogy a vágányok e hét végéig folyamatosan le lesznek zárva.
A MÁV azóta semmiféle tájékoztatást nem adott ki a jelenleg is lezárt vágányokról.
Az utolsó ütést egy gondatlan markolókezelő vitte be, aki a markoló kanalával leszakította az egyetlen működő vágány feletti felsővezetéket, és amellyel Pestszentlőrinc egyetlen használható vágányát is működésképtelenné tette. A teljes vasútvonal leállt, egy órán keresztül egyetlen vonat sem indult Budapest és Monor, Cegléd, illetve Szolnok között, ezt követően pedig egész délután 30-60 perces késéseket szenvedtek el az utasok. A MÁV „engedély nélküli munkavégzés”-nek minősítette az esetet.
A Közlekedő Tömeg Egyesület a tarthatatlan helyzet megoldása, és az utasok biztos célba jutattása érdekében azonnali intézkedéseket kért a MÁV elnök-vezérigazgatójától, Homolya Róberttől. Egyrészt azt kérték: vonják felelősségre a vasúti pálya karbantartását koordináló Üzemeltetési Főigazgatóságot, illetve azonnal bontsanak szerződést a pestszentlőrinci vágányok karbantartását végző DÁD 2002 Vasútépítő Kft.-vel.
Ha már vonat: a vasúti menetjegyellenőröket ért támadások miatt szeptember 1-jétől 103 új testkamerát kapnak országszerte a MÁV-START Zrt. jegykezelői.