szerző:
hvg.hu

Maruzsa Zoltán szerint rendszerszinten megvan a kellő tanári létszám. A DK azt javasolja, az államtitkár mondjon le, így legalább utódja el tud majd helyezkedni.

A köznevelésért felelős helyettes államtitkár volt a meghívott vendég a tanévkezdés apropóján a Hír Tv hétfő esti és a közmédia kedd reggeli műsorában. A két interjú közös pontja volt, amikor feltették Maruzsa Zoltánnak a kérdést, van-e pedagógushiány Magyarországon.

Maruzsa az M1-nek elmondta, "a probléma egyfelől persze kihívás, hiszen minden egyes településen pont a megfelelő pedagógus pótlása okozhat nehézségeket, de rendszerszinten megvan az az állomány, ami képes a feladatok ellátására". Azt is hozzátette, "bízom benne, hogy feladat ellátatlanul nem marad a magyar köznevelésben".

A Hír Tv-ben azt is elmondta, "több ezer ember végez az egyetemeken, ha nem lenne kiírva több ezer álláshely adott esetben, volt olyan kérdés, ami hétszáz óvodapedagógus álláshelyre kérdezett rá nálunk, ezernégyszázan végeznek.
Nagy szerencse, hogy van hétszáz kiírt álláshely”.
Maruzsa beszélt a szombati, illetve a szeptember 13-ra tervezett tüntetésekről is, azt mondta, "azt, hogy tiltakozások vannak, mi egyértelműen a választási kampánynak tudjuk be".
 
 Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese közleményben reagált a helyettes államtitkár által elmondottakra.

"Maruzsa Zoltán arról már megfeledkezett, hogy a kezdő pedagógusok harmada 1 év, másik harmaduk 5 év után végleg otthagyja a pedagógusi pályát, ahogy arról is, hogy 70 ezer olyan pedagógus van az országban, akik 15 éven belül nyugdíjba mennek. Ahhoz nincs elég utánpótlás, hogy az ő hiányuk ne legyen majd húsbavágó, hiszen már most is országosan érezhető tanárhiány van, miközben a kötelező nyelvvizsgafeltétel miatt egyre kevesebben fognak pedagógusképzésre jelentkezni – írja Arató.

A DK szerint jobb, ha már ma lemond a köznevelésért felelős államtitkár. Indokként azt jelölték meg, hogy a
 
"hozzá nem értése mellett már csak abból az okból is, hogy a távozásával legalább el tudnának helyezkedni a jövő köznevelésért felelős államtitkárai."

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Balla István Itthon

A szülők csak nem akarják úgy taníttatni a gyereküket, ahogy Orbán mondja

Ha saját gyerekeikről van szó, nem veszik be a családok, hogy a munkaalapú társadalom nevében ne gimnáziumba, hanem szakképzésbe adják őket. Az új tanévben is nagyjából ugyanannyian kezdik a gimnáziumot, mint az elmúlt években, és bár a szakgimnáziumok apró növekedést könyvelhettek most el, onnan az utóbbi tíz évben szinte menekültek a gyerekek. A felsőoktatásban van ugyan némi elmozdulás a „termelő szakok” felé, de ez leginkább az informatikusokra igaz, és még mindig a társadalomtudományok viszik a prímet.

17 ember sétáltatott egy óriási tűzokádó sárkányt Calais utcáin (videó)

17 ember sétáltatott egy óriási tűzokádó sárkányt Calais utcáin (videó)

Jobbik: szájkosarat tennének az ellenzékre

Jobbik: szájkosarat tennének az ellenzékre

Nem mindenkit győzött meg Várhelyi Olivér szereplése

Nem mindenkit győzött meg Várhelyi Olivér szereplése

Visszavonulóban Borkaiék ügyvédje, távozott egy boros cég vezetéséből

Visszavonulóban Borkaiék ügyvédje, távozott egy boros cég vezetéséből

Amerikai illiberális ideológust fogadott Orbán a Karmelitában

Amerikai illiberális ideológust fogadott Orbán a Karmelitában

Nyomoz a NAV az Est Mediát megmentő cég ügyében

Nyomoz a NAV az Est Mediát megmentő cég ügyében