Elkészült a vádirat Hasszán F. ellen, tényleges életfogytiglant kér az ügyészség

Egy szíriai város imámjának lefejezésével és a legalább 25 embert meggyilkoló fegyveres csoport vezetésével vádolták meg Hasszán F.-et.

  • hvg.hu hvg.hu
Elkészült a vádirat Hasszán F. ellen, tényleges életfogytiglant kér az ügyészség

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség vádat emelt a Fővárosi Törvényszék előtt Hasszán F. 27 éves szír állampolgár ellen, a vád "emberölés bűntettével bűnszervezetben megvalósított terrorcselekmény" és emberiesség elleni bűncselekmény.

A vádirat lényege szerint Hasszán F., miután csatlakozott az Iszlám Állam terrorszervezethez, 2015-re a szervezet egy kisebb fegyveres csoportjának parancsnoka lett. A vádirat szerint 2015 májusában a hadászatilag fontos Homsz tartomány egyik városának, al Sokninak az elfoglalását kapta feladatul. A támadáshoz tartozott az is, hogy a város lakosságából a céljaikkal nem azonosuló személyeket a vádlott összeírja, róluk egy „halállistát” készítsen. A listát az Iszlám Állam felsőbb vezetése hagyta jóvá.

A vádiratban az szerepel, hogy a helyi lakosság elleni módszeres és átfogó támadás részeként a vádlott 2015. május 13. és május 15. között a város főterén egy társával közösen a település vallási vezetőjét, az imámot lefejezte, erről a megfélemlítés fokozása érdekében egy ismeretlen társuk később nyilvánosságra hozott felvételeket készített. A település lakosságát pedig arra kényszerítette, hogy a kivégzést nézzék végig, továbbá kérjenek bocsánatot, hogy életben hagyják őket. Az ez utáni napokban a várost végigjárva legalább huszonöt személyt, köztük nőket és gyerekeket öltek meg.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség tényleges életfogytiglani szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.