Nem vették komolyan az öngyilkossággal fenyegetőző férfit a kórházban, megölte magát

Az eset abban a miskolci kórházban történt, ahol múlt héten egy kerekesszékes beteget rugdostak.

  • hvg.hu hvg.hu
Nem vették komolyan az öngyilkossággal fenyegetőző férfit a kórházban, megölte magát

Egy 28 éves férfi öngyilkos lett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban múlt héten. Az Index információi szerint a beteg már a sürgősségi osztályon azzal fenyegetőzött, hogy végez magával, a dolgozók viszont detoxikáló részlegre tolták át, ahol nem sokkal később megölte magát.

A lap kereste a miskolci kórházat, ahol annyit közöltek, hogy nem mondhatnak semmit az ügyről, addig, amíg "a páciens, vagy annak hozzátartozója ehhez nem járul hozzá".

A rendőrség viszont azt írt a portálnak, hogy „a bekövetkezett rendkívüli haláleset miatt a Miskolci Rendőrkapitányság közigazgatási eljárásban az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény alapján folytat eljárást”.

A múlt héten írtuk meg - szintén az Index információi alapján -, hogy ugyanennek a kórháznak az egyik betegkísérője egy földre borult, félig kerekesszékben ülő betegbe rúgott az udvaron. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház akkor azt közölte, hogy azonnali hatállyal belső vizsgálatot indított, amelynek eredményeképp a munkavállalót elbocsátották.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.