„Dél-Békés legerősebb pártja továbbra is a Fidesz” – írta közösségi oldalán Simonka György, Békés megye négyes választókörzetének az elnöke, aki fotókat is posztolt a helyzetértékelésre összehívott találkáról.
A politikus ellen augusztusban emeltek vádat költségvetési csalás, és a többi között vesztegetés miatt, de a mentelmi jogától már tavaly ősszel megfosztotta a parlament, amikor a bűncselekményekkel meggyanúsították. A 24.hu már részleteket is megtudott a vádiratból, kiderült, hogy a vádlottak között van Simonka György felesége, és unokahúga is, valamint Kerényi György, dél-alföldi pártigazgató egyik családtagjának is bíróság elé kell állnia, és az is, hogy a dél-békési parlamenti képviselő tízmilliókkal vesztegetett volna meg hatósági munkatársakat.
Az önkormányzati választásokon több olyan fideszes politikust is jelöltek a megyei és a települési posztokra is, akik éveken át közvetlen munkatársai voltak a megvádolt képviselőnek. Közülük elbukta a polgármesterséget Garay Rita, Tótkomlóson helyette Zsura Zoltán, a Mindenki Magyarországa Mozgalmának támogatottja verte meg Simonka fideszes jelöltjét. Ebben a városban bukott meg az egyik felzárkóztató programot bonyolító civil szervezet, a Simonka által mentorált Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Közhasznú Alapítvány, hogy a pályázatuk igazolásához szükséges aláírásokat olyan rendezvényen gyűjtötték, amelynek semmi köze nem volt a szóban forgó projekthez. Simonka György, a raportról készült fényképei között szerepel Garay Rita, is, de azt nem tudjuk, hogy a volt tótkomlósi polgármesterrel vajon érintették –e a vereség okait feltárva az előbbi ügyet. A raportra hívottak között van a Lázár János kapacitálta mezőhegyesi Ménesbirtok vezérigazgató ellen induló Rajos István, a gádorosi választást szintén elbukó fideszes is.
Simonka választókörzetében Medgyesegyházát, Mezőkovácsházát és szülőfaluját, ahol egyetlen jelölt indult, sorra vitték Simonka emberei, de Tótkomlóson és Mezőhegyesen nem sikerült a támogatókat lenyomni a választók torkán. Orosházán az MSZP nyár végi kiugrásának köszönhetően elcsúszott a Mindenki Magyarországa Mozgalmának csapata, ismét a Simonka György utasításait mindig követő Fidesz vezetés újrázott. A Békés megyei közgyűlésbe tíz kormánypárti képviselő jutott be, akiknek nagyjából a fele Simonka György közvetlen munkatársa.