A Mérce információi szerint a momentumos képviselők egy másik listát kaptak kézhez a bizottsági helyekről, mint amiről végül az ülésen szavaztak, és az eredeti listán még nem szerepelt Lackner Csaba. A momentumos Paróczai Anikó, miután a testület Lacknert beszavazta a szociális és lakásügyi bizottságba, jelezte Gajda Péter polgármesternek, hogy problémás ez az eljárás. A polgármester úgy reagált, véletlenül hibás listát nyújtottak be, és újra fognak szavazni a bizottsági helyről.
A Momentumtól a Mérce úgy értesült, Kispesten a megismételt szavazás után Lacknernek semmi pozíciója nem lesz, a helyét pedig pont Paróczai fogja átvenni.
A kispesti közgyűlés alakuló ülését egyébként botrány kísérte: az ülésteremben többen táblákkal tiltakoztak az időközben az MSZP-ből is kizárt képviselő ellen, aki végül hangos anyázás és fütyülés közben vette át megbízólevelét.
Az ülés után az újságírók szerették volna megkérdezni Lackner Csabát, hogy ő szerepel-e a Magyar Nemzet és a Hír TV leleplező felvételein, de egyetlen kérdésre sem válaszolt. Beszállt a Mercedesébe és elhajtott. A politikus korábban igazságtalannak nevezte kizárását a pártból, és azt mondta, őt is megilleti az ártatlanság vélelme.