Tamás Gáspár Miklós
Tamás Gáspár Miklós

Az uralkodó jobboldali rend részleges vereséget szenvedett el az október 13-ai helyhatósági választásokon. Múló zavar után az ellentámadás megkezdődött.

Az ellentámadás politikai lényege „a bosszúálló jogalkotás”, amely tovább korlátozza a helyi választott testületek amúgy is folyamatosan szűkített lehetőségeit, s amelynek meglepő következménye lehet az ellenzéki többségű „önkormányzatok” egységes politikai frontba kovácsolása. Mindenképpen a konfliktusok éleződése várható.

Ennek egyik jele az ideológiai provokációk sokasodása. Rájuk szerintem nyugodtan, hűvösen és szűkszavúan kell válaszolni, lehetőleg anélkül, hogy jobboldali, konzervatív honfitársaink érzékenységét megbántanánk.

Ugyanakkor nem titkolhatjuk, hogy a legtágabban értett baloldal érzékenységét szüntelenül bántalmak érik. Ady (aki az illetékes és mérvadó kormánylap szerint „nyálas”), az egész Nyugat, Jászi, Szabó Ervin, Károlyi, Kassák, Nagy Imre, Lukács, Bibó, az 1980-as évek demokratikus ellenzéke stb. vulgáris rágalmak, durva mocskolódások tárgya. Ezt nem szabad viszonozni, és lehetőség szerint meg kellene őrizni méltóságunkat.

Természetesen senkinek nem áll módjában, hogy megakadályozza modortalan ellenzéki politikusok és szószólók, posztolók és kommentelők gusztustalan gorombáskodásait a Facebookon és hasonló helyeken (akár az Országházban), amelyeknek a kritikán aluli színvonalát jelzi a miniszterelnök úr külsején gyakorolt ostoba élcelődés. Az ilyesmit én mindig élesen bíráltam és bírálni fogom.

De nem, mi nem fogjuk tagadni, hogy Tisza István gróf nagy formátumú, mélyen gondolkodó, meggyőződéses, tragikus alakja volt a magyar politikatörténetnek, akkor se, ha a nagy vitában ma is Ady oldalán állunk, és nem az övén.

Nem, nem fogjuk azt állítani – szerintünk jórészt rettenetes és kártékony nézeteik ellenére –, hogy a modern magyarországi jobboldal két legnagyobb és legműveltebb töprengője, Szekfű Gyula és Németh László jelentéktelen volt vagy korlátolt (bizonyos jellemproblémák persze fölmerültek), és mindenkit arra biztatunk, hogy gondolja át műveiket, azokat is, amelyeket baloldali vagy liberális embernek (a kettő távolról se azonos!) nehéz arcpirulás vagy fölháborodás nélkül olvasnia. Egyébként tudni illik, hogy Szekfű az 1920-as évek végétől (Németh László meg soha) nem volt a Horthy-rendszer híve.

Mindazonáltal rendkívül helytelennek tartjuk, hogy Lázár János, volt miniszter, fideszes országgyűlési képviselő – és persze nem véletlenül ő, aki most ideiglenes belső száműzetésben él a NER jelképes Szibériájában – virágkoszorút vitt Horthy Miklós sírjára abból az alkalomból, hogy éppen száz esztendeje nevezte a kormányzó „bűnös város”-nak Budapestet. (Miközben az újfasiszták ugyancsak ennek örömére masíroznak a veres metropolis judeobolsevista utcáin.)

Értjük.

De ez nem tréfa. A fele se.

A magyarhoni történelmi amnézia (pontosabban: tudatlanság) hoz létre olyan fiktív konstrukciókat, mint a „horthyzmus”, amely sose létezett. Nagybányai vitéz Horthy Miklós az első világháború után nem ritka, autoritárius katonai vezetők közé tartozott (gondoljunk Hindenburg marsallra például), akinek az antidemokratikus, antiszociális és antiszemita szemlélete átlagos és tipikus volt abban a katonai kasztban, ahonnan előkerült az ellenforradalom közben. Komoly hatalma csak pályája elején és legvégén volt. A rendszer ideológusa széki gróf Teleki Pál, stratégája bethleni gróf Bethlen István volt, nem Horthy.

Az ún. Horthy-rendszer (Bibó szerint „konzervatív rendőrállam”) ellenzékkel dekorált egypárti uralmat, de voltaképpen hivatalnoki és tiszti uralmat jelentett mindenekelőtt a nagybirtok érdekében, amelynek fő ellensége nem a szocializmus volt és nem a zsidóság, hanem a magyar parasztok, mindenekelőtt a féljobbágyi sorban élő zsellérek és pusztai „cselédek”, rémképe pedig a földosztás. A szociáldemokrata munkásság képviselői bejuthattak a parlamentbe, de az alultáplált szegényparasztságnak csak a csendőrség – meg a tüdővész, a pellagra és a tífusz – jutott. És a „nyílt szavazás”. És az engedelmességre nevelő egyházi iskola.

És hát persze a modern Európában Horthy magyar állama legelső volt a zsidók jogfosztásában (amelyet később enyhített, majd szigorított), visszavonva – több mint száz évvel később – II. József türelmi pátensét. Más országokat is megihletett vele.

Az államcél – a „város”, azaz a liberális polgárság és a szocialista munkásság visszaszorítása és félénk lojalitásra kényszerítése, a parasztság megfélemlítése mellett – a Trianonban elvesztett területek visszaszerzése volt, tehát (némileg hasonlóan a mai állapotokhoz) ellenségesség mindenkivel szemben, aki nem lehetett szövetségese a magyar irredentának. Ellenség volt mindenekelőtt Franciaország, a német weimari köztársaság, a demokratikus Ausztria (1934-ig), a demokratikus Csehszlovákia és a kisantant (az utódállamok). Szövetségesekre „Horthy-Magyarország” csak fasiszta és náci hatalomátvételek után tett szert.

Magyarország ebben az időben nem volt fasiszta ország. A fasizmus lázadó, fölforgató eleme (amelyet a forradalmi szocializmustól vett át a fasizmus, és fordította ellenkező irányba) nem volt rokonszenves az állagőrző, konzervatív diktatúrának (amelynek rokonai Dollfuss és Schuschnigg, Salazar és Franco tábornok rendszerei voltak, majd Pétain marsall „francia állama”, nem a Harmadik Birodalom). A kaszáskereszteseket és horogkereszteseket és nyilaskereszteseket börtönbe záratta a Horthy-korszak kormányzata, amíg tehette, mint ahogy lecsukatta volna a ma Horthyt ünneplő Toroczkai Lászlót és Novák Elődöt is.

(Ezen kívül sok helyütt megvolt az „úri fasizmus” és a plebejus-népi fasizmus ellentéte, Magyarországon az Imrédy–Szálasi-kontraszt, de ennél sokkal nagyobb méretekben Romániában: ott az országot merényletekkel terrorizáló, ám a magyarországinál sokkal mélyebb gyökerű, az egyházzal szövetséges, sokmilliós Vasgárdát véres harcban győzte le a szintén fasiszta jellegű királyi diktatúra, amely tárgyalás és ítélet nélkül végeztette ki a vasgárdista vezéreket; II. Károly király a bécsi döntés miatt megbukott, ezért a későbbi tömeggyilkos, háborús bűnös Antonescu marsall gyűrte maga alá újabb vérengzések árán az állami-katonai elitek és a nagybirtokosok, valamint a nácik támogatásával a Vasgárdát, amelynek a vezére lett és az állam vezetője. Hasonló jelenségek szinte az összes fasiszta vagy fasizálódó országban lejátszódtak.)

A Horthy égisze alatt működő, radikálisan konzervatív magyar állam 1938-ig is erősen represszív volt, olykor szélsőségesen az, de mindaddig úgy egészében megmaradt a konszolidált tekintélyelvűség, osztályelnyomás, faji kirekesztés, cenzúra és szelektív erőszak álláspontján.

Végzete az irredenta volt, amely minden külpolitikai lépését irányította, és amely magától értetődően vitte a versailles-i békerendszert (tehát Trianont is) fölborítani szándékozó náci Németország szövetségébe mindavval együtt, amit ez jelentett. Hogy ennek milyen következményekhez kellett vezetnie, vakító világossággal jelezte gróf Teleki Pál (Jugoszlávia hitszegő, galád és értelmetlen megtámadása fölötti szégyenében elkövetett) öngyilkossága és búcsúlevele. Teleki halála óta a legfőbb hadúrnak már nem volt és nincs mentsége.

Akármennyire nem volt fasiszta Horthy személyes nézeteiben (de persze antifasiszta se), olykor vonakodva, de minden lényeges dologban együttműködött Hitlerrel. Az általa megtestesített magyar állam ugyan magától nem tervezte volna meg és nem hajtotta volna végre mintegy félmillió magyar zsidó szisztematikus kiirtását, de aggálytalanul és zökkenőmentesen közreműködött a lebonyolításban.

Mindenesetre egy a lényeg: Horthy Miklós annak az államnak és hadseregnek volt a vezetője, amely a náci Németország és Adolf Hitler oldalán vett részt a második világháborúban, és amely tettestárs volt a holokausztban. Horthy és állama mindvégig szenvedélyes és elkötelezett ellensége volt a magyar parasztságnak és munkásságnak és a Duna-medence népeinek.

Ez nem főhajtást érdemel és virágkoszorút.

Érdektelen, hogy Lázár János (aki Orbán utóda szeretne lenni) miért tette ezt – és hogy miért Lázár tette: de hiszen már Horthy újratemetésén is csupa „magánember” vett részt, ugye –, de ha valaki olvassa az egyre szélsőségesebb, „antifasiszta csürhéről” szavaló, minden nappal egyre irredentább orbánista sajtót, meg elég figyelmesen nézi, mi folyik odaát, a jobboldalon, akkor érzi, merről fúj a szél.

Én igazán nem óhajtom megbántani a fölöttébb sértődékeny magyar jobboldalt, de szeretném halkan, tapintatosan és józanul megjegyezni: az a benyomásom, hogy ez így nincs jól.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Tamás Gáspár Miklós Itthon

TGM: A kép mutatói

Annyi elvárható a tisztességes demokratikus sajtótól, hogy ha besétál az ajtón valami rejtett információ, képes legyen különbséget tenni a hazaárulás, hatalmi visszaélés, törvénysértés között és a törvénytelenül megszerzett, bizalmas, magánjellegű adat között.

Megszereztük a listát, hova reptették a "nem kormánygépekkel" Orbánt, Pintért, Szijjártót

Megszereztük a listát, hova reptették a "nem kormánygépekkel" Orbánt, Pintért, Szijjártót

Újra az utakon egy zöld-sárga Volvo Hungarocamion

Újra az utakon egy zöld-sárga Volvo Hungarocamion

Januárban indulhat az impeachment Trump ellen

Januárban indulhat az impeachment Trump ellen

Áttörés: a levegőbe emelkedett a világ első elektromos utasszállítója

Áttörés: a levegőbe emelkedett a világ első elektromos utasszállítója

Az Apple tudja fokozni: 120 000 forintot kérnek pár kerékért

Az Apple tudja fokozni: 120 000 forintot kérnek pár kerékért

Eltitkoltak egy súlyos fertőzést a bázakerettyei szociális otthonban

Eltitkoltak egy súlyos fertőzést a bázakerettyei szociális otthonban