Vádat emeltek az alvó sofőrökre vadászó trükkös tolvajjal szemben

Egy román férfi egy társával együtt fosztogatta a sofőröket.

  • hvg.hu hvg.hu
Vádat emeltek az alvó sofőrökre vadászó trükkös tolvajjal szemben

Az ügyészség vádat emelt egy román férfi ellen, aki az M1-es autópálya melletti parkolóban trükkös lopásokban vett részt.

A vádirat szerint a férfi még tavaly nyáron egy benzinkút mögötti parkolóban egy kamion vezetőfülkéjében alvó, román sofőrt felébresztett azzal az indokkal, hogy az autója elromlott, segítsen neki. A vezetőfülkéből kiszálló férfit a jármű hátuljához csalta, miközben a társa a nyitva maradt kamionból ellopott 2100 eurót (közel hétszázezer forintot).

A sofőr viszont észrevette, ezért odasietve kérdőre vonta, mire a férfi le akart lépni, amit a sértett megpróbált megakadályozni. Ekkor a tolvaj egy gázsprayt vett elő és azzal lefújta a kamionsofőrt, majd a társával együtt elmenekült.

A vádlott és a társa ugyanebben a parkolóban ősszel ugyanezt megcsinálta egy másik alvó román sofőrrel szemben is, annyi különbséggel, hogy ebben az esetben a sértett nem vette észre egyből a lopást.

Az ügyészség indítványt tett arra, hogy amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen a bűncselekmények elkövetését beismeri, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, úgy őt a bíróság végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett 1 év 6 hó börtönbüntetésre, 3 év kiutasításra, és 952.867 forint vagyonelkobzásra ítélje.

(Képünk illusztráció.)

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.