Révész: Szabad kéz vagy szabad láb

Mit szólna a kedves olvasó, ha a kormány megsokszorozná szabálysértő gyermeke elhalálozásának esélyét? Mit szólna a kedves olvasó, ha a kormány teljesen ártatlan gyermekével is ezt tenné?

Amit a kedves olvasó szólna, azt sajnos a magyar kormányhoz kellene szólnia.

Tizenhárom diákkal tenné ezt meg a magyar kormány. Olyan diákokkal, akiknek (velem és kedves olvasóim túlnyomó többségével ellentétben) papírjuk van róla, hogy nem fertőznek, mert karanténban voltak és ártalmatlan egészségeseknek bizonyultak.

Ha a kormányon múlna a dolog, és nem léteznének olyan jogorvoslati lehetőségek, amelyek a kormányfő bánatára még léteznek, akkor ezek a diákok már útban lennének Iránba, amely jelenleg a koronavírus által leginkább veszélyeztetett ország, ahol óvatos becslések szerint milliós nagyságrendű a fertőzöttek száma, és az állam járványügyi ténykedése katasztrofális. Ha az állammal szembeni kereseteket olyan bíróságok bírálják, bírálnák el, amilyeneket a kormány látni szeretne, és úgy, ahogy szeretné, akkor ezeket az iráni diákokat rövidesen vissza is fogják toloncolni Iránba. Három évig be sem léphetnének Magyarország területére. Tanulmányaik megszakadnak, pályájuk megtörik.

Ezeknél a diákoknál legálisabb migráns nincs. Egyenesen Orbán Viktortól származtathatják a legalitásukat. Neki köszönhetik kétezer honfitársukkal együtt, hogy itt diákoskodhatnak.

Orbán Viktor politikus kollégái közül a köztörvényes bűnözőket és a véreskezű diktátorokat érzi magához legközelebb állónak. Ezekkel igyekszik új és szilárd alapokra helyezni hazánk kapcsolatait. A keresztényüldözésben élenjáró Irán iszlám fundamentalista vezetőivel is ezzel a céllal fűzte szorosra a kapcsolatait öt évvel ezelőtt teheráni látogatása során, és ennek köszönhető, hogy ennyi perzsa diák tanul nálunk (ami egyébként örvendetes dolog).

A tizenhárom tagú (nagyon helyesen) karanténban tartott perzsa diákcsoport egy része megszegte a karanténban érvényes szabályokat és rendet bontott. Elemi közérdek, hogy az ilyen szabálysértéseket alaposan kivizsgálják és büntessék.

Ebben az esetben sajnos alaposságról szó sem volt. A hatóságok még azt sem tisztázták, hogy ki mit tett és ki mit nem, ki sértett törvényt, ki nem. Ráadásul egy sor formai és tartalmi hibát is elkövettek. Annak az elemi kötelezettségüknek sem tettek eleget, hogy megvizsgálják, mi várhat a diákokra hazájukban. A rendőrség kezdeményezésére az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság úgy adta ki a kiutasítási végzést és a hároméves beutazási tilalmat a tizenhárom diák ellen, hogy három dolgot biztosan tudhattak. Egy: az érintett diákok nem fertőznek, nem veszélyesebbek, mint bármelyikünk, mert amíg ezt a vizsgálatok nem igazolták, addig (remélhetőleg) nem is hagyhatták el a karantént. Kettő: egy részük semmilyen törvénysértést nem követett el, néhányan nem is voltak abban a helyiségben, ahol a rendet bontották. Három: a kiutasítással nagyon komoly veszélynek teszik ki őket. (Az ügyről l. az egyik iráni diákot képviselő Magyar Helsinki Bizottság közleményét.) És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a rendbontásért azok is felelősek, akik nem különítették el a fertőzött diákot a többiektől. Nem rajtuk múlt, hogy nem fertőződtek meg közülük többen.

Ez menthetetlen eljárás minden racionális szempont szerint. A vészhelyzet viszont arra való, hogy mentsen minden menthetetlent, és minden szempontot érvénytelenítsen, amelyből a vészhelyzetre hivatkozó lépéseket ellenezni lehet.

A vészhelyzet indokolja, hogy a kormányzó kéz szabadabb legyen, mint egyébként. De nem indokolja, hogy szabadabb legyen a feltétlenül szükségesnél. Aki erre nem érzékeny, megkettőzi a rá leselkedő veszélyt. A vész mellett a kormányzó szabad kéznek is ki lesz szolgáltatva. Azt tesz vele az a szabad kéz, amit akar. Például ártatlanul bünteti, és még sokkal nagyobb veszélynek teszi ki, mint amelyben van.

Ki figyelt oda Fleck Zoltánra? Amikor a témakör élvonalbeli szakértője elmondta, hogy a különleges jogrend és a veszélyhelyzet bevezetése udvariasan szólva „problematikus”, mert a hatályos törvények, köztük az egészségügyi törvény önmagában is lehetőséget ad azon különleges intézkedések megtételére, amelyekre szükség volt, van, lenne és lett volna akkor is, amikor a kormány késlekedve hozta meg őket és a szükségességüket a végsőkig tagadta. Fleck nyilatkozata szerint „szabad az út a magántulajdon, a mozgásszabadság vagy éppen a szólásszabadság végletes korlátozása előtt.” A veszélyhelyzetet „ráadásul rendeleti úton, parlamenti jóváhagyás nélkül vezették be tizenöt napra, holott ezt olyan esetben tehetné meg a kormány, amikor a parlament működése súlyosan akadályoztatva van”. Márpedig az akadályoztatva nem volt, mert akkor még az Országgyűlés menetrend szerint ülésezett. (Népszava, 2020. március 13.).

Ki figyelt oda, amikor a jogvédő – vagyis (Magyar)ország-védő és (magyar) embervédő – szervezetek a katasztrófavédelmi törvény tervezetét bírálták? És most szembesülnek vele az önkormányzatok (is), hogy ez a törvény tökéletesen alkalmatlan, bomba van belerejtve, mert vészhelyzet esetére szinte minden döntési jogot kivesz a képviselőtestület kezéből. A polgármester pedig mindenben dönthet, aminek a vészhelyzethez semmi köze nincs. Így döntött például a kormánypárti komlói polgármester az ellenzéki többségű testület nélkül költségvetésről, közbeszerzésről és még a képviselők tiszteletdíját is megvonta.

A vészhelyzet elmúlik, a vészkormányzás nem múlik el. A migránsvészre hivatkozó rendkívüli állapotot is mindig meghosszabbították a „vészre” való tekintet nélkül. Akkor is, amikor kevesebb menedékkérő érkezett a magyar határhoz, mint a menekülthullám előtt, mint például 2013-ban, amikor a migrációt pozitív jelenségként tárgyaló kormányzati dokumentuma elkészült.

A kormány szabad keze a legnagyobb veszély a polgár szabad lábára nézve.