Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói tetten értek két magyar és egy szerb állampolgárságú férfit Tordason, a tőlük lefoglalt anyagokból minimum 100-150 kilogramm amfetamint tudtak volna előállítani - közölte a police.hu.
A rendőrség megtudta, hogy három férfi droglabort működtet egy vidéki házban, ezért a BRFK kábítószeres osztálya a bevetési osztaggal június 4-én délután megjelentek Tordason. A rendőrök az ingatlanban egy droglabort találtak és a helyszínen elfogtak három férfit, aki a gyanú szerint a droglabort működtették.
A 48 éves szombathelyi B. Pétert, a szintén 48 éves budapesti P. Gusztávot, valamint harmadik társukat egy 51 éves szerb férfit előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók a Tordas mellett egy parkolóban elfogták a 39 éves szigetszentmiklósi Sz. Ferencet is, akit mintavételre előállították.
A nyomozók a kutatás során 40 liter nagytisztaságú, hígítatlan metamfetamint, 12 liter már bekevert, metamfetamint tartalmazó folyadékot, valamint 100 liter folyékony vegyi anyagokat találtak; ezeket az összetevőket vegyítve minimum 100-150 kilogramm amfetamint tudtak volna előállítani, melynek értéke 300-350 millió forint. Ezen kívül a rendőrök lefoglaltak kettő gáz- és riasztó fegyvert egy légpisztolyt és flóbert pisztolyt.
A rendőrök B. Péter lakásán kutatást tartottak, ahol egy maroklőfegyvert találtak, és foglaltak le.
A tordasi háznál lefoglaltak még 3 autót, közel 300 ezer forintot, 400 eurót és több mint 2 ezer szerb dínárt.
A rendőrség B. Pétert és két társát jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett miatt gyanúsítottként hallgatta ki, őrizetbe vette és előterjesztést tett letartóztatásuk indítványozására. Az Sz. Ferenccel szemben elvégzett mintavétel pozitív eredményt mutatott, ezért ellene kábítószer birtoklása vétség miatt indult büntetőeljárás.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.