Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az aggályos tartalmú kérdőívben más dolgokra is rákérdeznek. Például arra, hogy a kitöltő szeretne-e kistestvért.
Érzékeny adatokra rákérdező kérdőívet osztogatnak az Erzsébet-táborokban lakó gyerekeknek, akiknek ki is kell azt tölteniük - írta az Index a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) felhívására hivatkozva.
A kérdőív négyoldalas, az első fele a kitöltő gyerekek adatait, a nemét, életkorát, lakóhelyét, irányítószámát és testvérei számát rögzíti. A továbbiakban pedig a vele egyháztartásban élőkről gyűjt be információkat. Például azt, hogy
a gyermekek mekkora házban lakik, van-e a családban autó, és milyen végzettsége van a szüleinek.
A kérdőívben ezután arra is rákérdeznek, hogy
A szakszervezet szerint a kérdőívvel több probléma is van. Mint írták, “olyan szubjektív tapasztalatokra, érzelmi viszonyulásokra is rákérdeznek a felmérés készítői, amelyek amellett, hogy szigorúan bizalmas információk, egy sima bekarikázós kérdőíven nem is igazán mérhetők fel szakszerűen”.
A kérdéssorokon a magyar kormány által létrehozott Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért, azaz a KINCS logója szerepel és a PDSZ is a KINCS-et nevezi meg a kérdőívek megbízójaként.
Az Indexnek a KINCS meg is erősítette, hogy a Véleményed Kincs elnevezésű kutatás az Erzsébet Alapítvánnyal közös együttműködésük alapján valósul meg. Azt ugyanakkor, hogy a PDSZ által megosztott kérdéssorok tényleg valódiak-e, a kormány által létrehozott intézet nem erősítette meg, de nem is cáfolta azt,
A KINCS hivatalos válaszában azt viszont közölte, hogy
A KINCS szerint a kérdéssorral jelenleg kizárólag a Napközi Erzsébet-táborokban gyűjtenek adatokat. Azt is írták, hogy a PDSZ aggályai szerintük alaptalanok.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.