szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az Ipsos kutatása szerint Magyarországon körülbelül annyira pesszimistán látják a jövőt, mint Chilében és Dél-Afrikában.

Koronavírus-világjárvány
A második hullámra készül a világ, miután számos országban újra megemelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma. A 2019 végén kitört világjárvány már eddig is több százezer beteg halálát okozta, a gazdasági károk pedig felbecsülhetetlenek. Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartsanak velünk, olvassák cikksorozatunkat.
Friss cikkek a témában

A koronavírus mellett a munkanélküliségtől fél leginkább a lakosság világszerte, nemzetközi összehasonlításban Magyarországon azonban az egyik legalacsonyabb az említése e kettőnek – derül ki az Ipsos kutatásából, ami közel húszezer alany megkérdezésével zajlott 27 ország lakóinak körében.

Az eredmények szerint júliusban globális szinten a lakosság 39 százaléka vallja, hogy jó irányban haladnak a dolgok országában, míg nagyjából másfélszer ennyien (61 százalék) gondolják, hogy rossz úton haladunk.

A globális átlagot jelentősen meghaladja az optimizmus Szaúd-Arábiában, Malajziában, Ausztráliában és Indiában. A másik végletet Chile és Dél-Afrika mellett számos európai ország, köztük Magyarország képviseli.

Az általános félelmek közt első helyen a koronavírus áll: 27-ből 11 országban foglalja el a képzeletbeli dobogó csúcsát ez. Ugyanakkor a vírussal is nyilvánvaló összefüggésben álló munkanélküliség mostanra hasonló veszélyt jelent globális szinten.

Magyarország a világátlagtól jelentősen eltérő képet mutat, sőt, még nagyobbra nyílt az olló a félelmeket illetően.

Az egészségügy problémái első helyen aggasztják a magyarokat, de hasonló súllyal jelenik meg a kimutatásban a korrupció és a szegénység is. A világot második helyen foglalkoztató munkanélküliség a magyarok számára továbbra sem dobogós félelem.

A világot legjobban aggasztó koronavírus júliusra már csak a hetedik legégetőbb veszély Magyarország állampolgárai számára, a 15 százalék a legalacsonyabb említési arány a mért 27 ország között.

Az elmúlt nyolc év értékeit tekintve megállapítható, hogy a magyarokat foglalkoztató legfontosabb problémák közül az egészségüggyel, a korrupcióval és a szegénységgel kapcsolatos aggodalmak súlya kezd kiegyenlítődni, míg a koronavírus terjedésével párhuzamosan megugró munkanélküliségtől való félelem említése 30 százalék alatt stabilizálódni látszik.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Kézbe vettük a Samsung új csúcsmobilját, a Galaxy Note20 Ultrát – fotók, videó

Kézbe vettük a Samsung új csúcsmobilját, a Galaxy Note20 Ultrát – fotók, videó

A járvány sem állította le a kormányközeli gazdagok magánrepülőzését

A járvány sem állította le a kormányközeli gazdagok magánrepülőzését

A járvány miatt megvágják a létszámot az ELTE kollégiumaiban

A járvány miatt megvágják a létszámot az ELTE kollégiumaiban