Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
A második járványhullám viharszerűen csapott le Magyarországra augusztus végén, szeptember első hetére pedig eddig elképzelhetetlennek tűnő napi esetszámokat produkált. Pillanatok alatt vált újra a közbeszéd legfontosabb tárgyává a járványügyi védekezés, és bár megoszlanak a vélemények, a kormány úgy döntött, ezúttal nem zárja be az országot, és bízva a minimális mindennapi korlátozások (mint például a határzár) és a társadalmi fegyelem erejében hagyja, hogy a gazdaság és a háztartások megpróbáljanak talpon maradni.
Ezzel a márciusinál jóval nagyobb teher került az emberek nyakába: az otthonmaradás helyett mindenkinek igyekeznie kell fenntartani a mindennapi életét anélkül, hogy veszélybe sodorna másokat. Azonban amíg korábban többnyire a kockázati csoportokba tartozókat fertőzte a vírus és produkált szembetűnően magas halálozási rátát, addig a második hullámban a betegek átlagéletkora mindössze 26 év – negyveneggyel kevesebb, mint tavasszal. Ennek megfelelően sokkal kisebb a súlyos esetek és a kórházi kezelésre szorulók aránya, viszont ez magával hordozza azt is, hogy a betegség szinte észrevétlenül, és a nyári szezon társasági ellazulását követően nagyon gyorsan terjed.
Korlátozások híján az aktív társadalom önmaga kell elég felelős legyen ahhoz, hogy a koronavírus ne jusson be a munkahelyekre, az iskolákba, és még ennél is kevésbé a veszélyeztetettek köreibe. Péntek reggel Orbán Viktor a Kossuth Rádióban úgy fogalmazott,
a fiataloknak alkalmazkodniuk kell az új helyzethez, mert az idősek élete az ő kezükben is van.
Így hát fogtuk magunkat, és megnéztük, mennyire tették magukévá az üzenetet a fiatalok még aznap este, hogy a miniszterelnök óva intette őket. Magyarországon a rendezvények még mindig 500 főben vannak korlátozva, de a mindennapi gyülekezést semmi sem tiltja, így a vendéglátó- és kisebb létszámú szórakozóhelyek továbbra is nyitva lehetnek. Ha csupán a vírus terjedését nézzük, logikusan számíthattunk arra, hogy az éjszakai élet továbbra is virágzik a fővárosban.
A valóság ennél árnyaltabb képet mutatott. Az ember az egyetemi kutatásai során hamar megtanulja, hogy az egybeesés kevés esetben jelent összefüggést, így amikor a városba értünk és nem láttuk a pár hete még állandó, elviselhetetlen tömegeket, egyelőre nem mertük azt hinni, hogy a miniszterelnök reggeli szavai hatották meg a bulizókat. Végtére is: már szeptember van, elkezdődött az iskola, gólyabulikat tartanak az egyetemek (már ahol nem kellett gólyatáborokat feloszlatni koronavírus-fertőzés miatt), és egyébként is jóval hidegebb volt, mint a nyári éjjeleken.
A terepszemlét az elmúlt évek budapesti nyarainak egyik legfelkapottabb helyén, a Lánchíd pesti hídfőjének lábánál lévő Pontoonon kezdtük. A budapesti éjjeli életben az este 10 óra még jócskán korainak számít, de a teljesen szabadtéri pop-up kocsma és táncparkett fokozatosan töltődött fel, hasonlóan a Magyar Tudományos Akadémia épületének árnyékában fekvő partszakaszhoz. Szembetűnő volt, hogy bár távolról nézve jelentős embertömeg lézengett a környéken, kevesen maradtak a DJ előtt táncolni, és mindenki inkább kisebb körökben, szórtan elhelyezkedve hallgatta és élte át a trópusi techno hangzást. A pultoknál sem voltak hatalmas sorok, mindenki igyekezett hamar letudni az italvásárlást, vagy a hangulatot hálátlanul élvezve a saját innivalóját szürcsölte a padokon, a földön, vagy a lábát a Duna fölé lógatva.
Egy szomszédos csoport beszélgetéséből beleégett az emlékezetünkbe egy kulcsjelenet, aminek a szelleme - akármennyire is érezte jól magát az ember, - belengte a légkört. A mellettünk ülő úriember tüsszentett egyet, majd felkiáltott:
Ajjaj, korona!
A körülötte ülők talán kínjukban, talán baráti szeretetből, de nevettek a poénon, miközben mertük remélni, hogy mélyen ők is érzik, amit mi: akármennyire ugyanúgy szól a zene és szép a város, ezek az esték nem olyanok, mint egy évvel ezelőtt voltak. Mielőtt azonban belefulladtunk volna az önsajnálatba, elbúcsúztunk a Lánchíd és a Budai vár látványától és a belváros felé vettük az irányt.
Csupán pár sarkot kellett menni ahhoz, hogy kirajzolódjon egy egyértelmű trend a bulizók között. A beülős, illetve beltéri helyeken alig; a kültéri leülős, asztalnál ácsorgós helyeken valamelyest többen; a szabad zöld területeken pedig tömegesen voltak a fiatalok. Az Erzsébet téren például viszonylag szellősen voltak a Fröccsterasz vendégei, miközben az Akvárium klubot úgy ülték körbe, mintha a járvány végét ünnepelnék.
Fesztiválok hiányában az open-air bulik egyébként elképesztően népszerűek lettek idén, csütörtök este például moccanni sem lehetett a Citadellán, a Botellón (spanyolul nagy üveg, olyan bulikra utal, amikor emberek egy közterületet vesznek birtokba zenével és üveg borokkal) névre hallgató estén. Az ilyen, ingyenes, szabadtéri események ráadásul a radar alatt repülnek szabályozások terén, így jóval több, mint 500 ember táncolhatott együtt a város felett. Bár az nagy kérdés, hogy felelőtlenség-e egyáltalán részt venni ilyen eseményen mostanság, a tény, hogy a fiatalok inkább nyílt terekben gyűlnek össze mindenképp pozitív fejlemény.
Ajjaj, korona.
A nyár során érezhető volt a turisták hiánya a bulinegyedben, ami a határzárral, a járvány felerősödésével, és nem mellesleg a csendrendelettel kiegészülve egy meglehetősen más VII. kerületet eredményezett. Az emberek többnyire a népszerű kocsmák előtt mulattak, érezhetően halkabb körítéssel, mint eddig, és ugyan nem voltak kimondottan kevesen, mégis érezhetően kihaltabb is volt a környék, mint szokott lenni. Szomorú volt felismerni, hogy inkább a saját társaság és a jó környék maradt meg, mint vonzerő, mintsem a fiatalos, pezsgő hangulat, ami korábban átjárta a helyeket.
A helyzet legnagyobb vesztesei látszólag a zárt szórakozóhelyek lettek, de bíztató volt járványügyi szempontból az igyekezetük: sokkal kontroláltabb volt a bejutás, mindenhol volt kézfertőtlenítő, és több helyen érintésmentes hőmérőzés után engedték csak be az embereket. Ennek ellenére igyekeztünk elkerülni mi is a zárt tereket, de az utcán lévők rendelkezésünkre álltak: áthallva a beszélgetésünket, a sokadik állomásunkon elmesélték, hogy a kígyózó sorokról és hosszú bejutási időről ismert Instant-Fogas komplexumban ijesztően kevesen voltak, egyes tánctereken a lemezlovas magának játszotta a rádiós slágereket.
Ajjaj, korona.
Egy teljesen rendhagyó tavasz és egy fesztiválmentes nyár után életszerűtlen, hogy a bulik varázsütésre véget érjenek, hiába kérik szépen az óvatosságot. Az alapvető szabályokra odafigyelni csak akarat kérdése, de amíg ott a lehetőség a fiataloknak, hogy menjenek, addig menni is fognak. Mert szükségük van rá. És legalább ennyire szüksége van a gazdaságnak is, bár azt kötve hiszem, hogy bárki ilyen okokból menne bulizni.
Az este tele volt járványügyi szemszögből kicsi, ámde kellemes meglepetésekkel, ennek ellenére teljesen érthető, hogy miért tart ott a második hullám, ahol. A hangulat pedig, még ha kicsit változott, továbbra is kellemes, szóval csak remélni lehet, hogy a hűvös őszi esték fogják majd lekerekíteni a szezont, és nem a korlátozások.
