6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A koronavírus ellenére november másodikától ismét napilapként jelenik meg a Pesti Hírlap, méghozzá új főszerkesztővel az élén.
Több változás is életbe lép a Pesti Hírlapot és a 168 Órát kiadó Brit Mediánál, ami részben a napilap november másodikai utcára való visszatérésével van összefüggésben – írta meg a Media1. (A Pesti Hírlap a koronavírus-járvány miatt először teljesen leállt, majd ingyenes hetilapként indult újra, munkatársainak egy részét azonban a vezetőségnek el kellett bocsátania gazdasági nehézségek miatt.)
A Media1 szerint a Pesti Hírlap új főszerkesztője az eddig szerkesztőként dolgozó Pion István lesz. Az eddigi főszerkesztő, Trencséni Dávid is marad: ő hírigazgatóként folytatja munkáját. A portál információi szerint Trencséni fogja összehangolni a kiadóhoz tartozó valamennyi print és online termék működését, együttműködésben ezek főszerkesztőivel.
Hamarosan megújul a 168 Óra hetilap is. Rózsa Péter főszerkesztő kirúgása után a posztot Makai József veszi át (Rózsát azért rúgta ki Milkovics Pál, a Brit Media tulajdonosa, mert Orbán Viktor családjáról közölt fotót a lapban). Kiszivárgott képek alapján az újság külleme is hamarosan megújul, új layoutot kap.
A 168 Óra és a Pesti Hírlap internetes szerkesztőségei továbbra is közös newsroomban folytatják a munkát, a közös online felület felelős szerkesztője Barna L. Norbert lesz.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.