Banki csalás áldozata lett, és úgy érzi, nem hibázott? Varga Mihály öt csapása segít önnek. Vagy nem
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
A nő anyját bűnpártolással vádolja az ügyészség.
Tavaly március elején talátak rá bicikliző gyerekek egy feldarabolt férfi maradványait tartalmazó zsákra Jászalsószentgyörgyön. A rendőrség még annak a hónapnak a végén gyanúsítottként hallgatta ki a 27 éves P. Sz.-t és annak 51 éves anyját; a fiatalabb nő részletes beismerő vallomást tett az ügyben. Kettejük ellen most emelt vádat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség.
A vádhatóság közleménye szerint a 27 éves nő 2018 őszén Bécsben ismerte meg későbbi áldozatát, egy másik földrészről származó – az anya korábbi elmondása szerint tunéziai – férfit. Ő segítette ki a nőt nehéz helyzetéből kisegítette, szállást, anyagi biztonságot biztosított számára, és kábítószerrel is ellátta.
A nő többször is otthagyta, olyankor visszament az ugyancsak Bécsben élő magyar barátjához, akivel „se veled, se nélküled” viszonyban álltak.
A tavalyi év elején a nő ismét kapcsolatba került a későbbi áldozatával, aki akkor már feleségül akarta venni. Beleegyezett, de rövidesen meggondolta magát, úgy érezte, hogy a férfi erőszakosabbá vált, ő pedig a magyar barátjával szeretett volna újra együtt lenni. Amikor felvette vele a kapcsolatot, az azt tanácsolta neki, hogy mondta el a másik férfinak: nem szereti, hagyja el.
Ám a nő tartott a tunéziai férfi kiterjedt kapcsolataitól, és eltervezte, hogy inkább megöli, azután pedig úgy tesz, mintha nem tudná, hová tűnt. Várta a megfelelő alkalmat, amely február 24-én jött el. Miután szórakozni voltak, és mindketten jelentős mennyiségű kábítószert fogyasztottak, hazatérve a férfi közeledni próbált a nőhöz, aki elutasította. A férfi feldühödött és megfenyegette a nőt, aki felkapta a mellette lévő kést, és többször megszúrta.
Miután a férfi meghalt, a nő elvette 580 euróját, másnap a késsel és egy kalapáccsal feldarabolta a holttestét, és bőröndökbe rakva – a korábbi beszámolók szerint telekocsival – édesanyja jászladányi otthonába szállította. Másnap a két nő a maradványokat egy bérelt autóval Jászalsószentgyörgy külterületére vitte, és egy beton átereszbe rejtette, majd sósavval leöntötte.
A fiatalabb nőt előre kitervelten elkövetett emberölés, valamint kifosztás, az idősebbet bűnpártolás bűntettével vádolja az ügyészség.
Az első fokon eljáró Szolnoki Törvényszéknél azt indítványozta, hogy az anyával szemben felfüggesztett szabadságvesztést, a lányával szemben pedig határozott idejű fegyházbüntetést szabjon ki.
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.
Gyűlöletkeltésre hivatkoznak.