„Nekem a tenger a Balaton / A kerek égbolt a kalapom / Megyek a hétvégi napokon” – énekelte az Apostol együttes az 1970-es évek kádári aranykorában, amit már nemcsak a zenei, hanem a politikai retró hangulat is felidéz Magyarországon. A magyarok mentek is a Balatonhoz az idén nyáron, amikor csak tehették a karanténból kiszabadulásuk óta. Mint a Gazdaság rovat cikkének körképéből kiderül, a zsúfoltság már-már azt az időszakot idézte, amikor a lakosság többségének a magyar tenger volt a Riviéra, mert külföldre nem utazhatott, a határt pedig aknazár védte. Ilyesmi már régóta nincs, de Orbán Viktor arra utalt, hogy turisztikai vasfüggöny ereszkedik le szeptember elejétől, s azt mondta, sietnie kell annak, aki még az idén látni akarja a tengert.

Szijjártó Péter külügyminiszternek nem kellett horvát autópálya-kapuknál vesztegelnie, őt a jelek szerint magánrepülőgép röpítette

Zimmer Laci luxusjachtjához,

megerősítve: miként a hetvenes években, manapság is létezik az az elit, amelyikre nem azok a szabályok vonatkoznak, mint a pórnépre. A politikus az első állítása szerint a Lady MRD fedélzetén is güzüként dolgozott, majd azzal igyekezett kimenteni magát, hogy neki is jár a magánélet és a nyaralás. Vagyis su-su bolondságnak minősítette főnöke júliusi intelmét a magyarokhoz, miszerint az legyen a jelszó, hogy több Balaton, kevesebb Adria. A NER rendszere újabban kereszténydemokratának vallja magát, ám hogy ez mennyire tér el a nyugati modelltől, jól mutatja, hogy nálunk a

 hatalomhoz bekötött üzletemberek vendégeként büntetlenül lehet jachtozni vagy rénszarvasra vadászni.

Németországban viszont – derül ki a Szellem rovat írásából – az ottani kereszténydemokrata politikusoknak már a Lady MRD napi tízmillió forintra taksált piaci „nyaralási tarifájához” képest aprópénznek számító szállodai éjszaka, sőt egy IKEA-kedvezmény is a végzetét okozta. És Szijjártó nem olvasólámpát fogadott el ajándékként.

Nosztalgiázhat az is, akinek a kádári Állami Egyházügyi Hivatal hiányzik, mert – írja a Magyarország rovat – a NER éppen úgy kézből eteti a neki tetsző egyházakat, és a törvény korbácsával sújtja az üldözendőket, mint öt évtizeddel korábbi kommunista elődei. Retró hangulat lehet úrrá azokon is, akiknek a trösztök hiányoznak, csak azoknak nem állami vagy Gumikutya és Gumimacska lehet a jelzőjük, elég beérni azzal: Mészáros. A Fókuszban rovat összeállításában a távközlési mamut mellett feltűnik a CarpathiaSat műhold terve is, és a név legalább annyira a mai korra jellemző, mint egykor a Lakinger Béla zsebcirkáló, aminek Moldova Györgynél hasonló feladata volt, mint a magyar égi teremtménynek lehet: a Központi Propaganda Iroda kalózrádiójaként működött.

Valaki kell nekem is, aki csak az enyém – fogadkoznak az ellenzéki pártok, amelyeknél 2010 óta ugyanoda ugrik vissza a lemezjátszó tűje, és a hangszóróból visszatérően hallatszik, hogy csak az összefogás segít. A Magyarország rovat cikke szerint most aztán tényleg megpróbálnak átbillenni a következő barázdába, és győztes indulóvá varázsolni a szomorkás dallamot, amihez kell valami (kompromisszumokkal teli, de a 2022-es választáson is versenyképes egység) és valaki (egy közös miniszterelnök-jelölt, akit nem löknek le a pajzsról röviddel az után, hogy arra emelték). És hozzá kell szokniuk, hogy a pálya a kormánynak lejt, még ha nem is annyira, mint címlapsztorink helyszínén, Fehéroroszországban, ahol az ipari méretű választási csaláson felháborodott ellenzék megpróbál megszabadulni Aljakszandr Lukasenka elnöktől. Az egykori szovhozelnök még tisztességesen nyerte meg az 1994-es választást, aztán megmutatta, hogy egy igazi autokrata addig alakítja a szabályokat és lehetetleníti el az ellenzéket, amíg már nem marad más választás, mint ő. Sokáig, de nem örökké.

A szerző a HVG vezető szerkesztője