Tagadja bűnösségét a hármashatár-hegyi támadásokkal vádolt férfi

A vád szerint a férfi több alkalommal is fenyegette, lökdöste és dobálta a környéken járókat, egy alkalommal pedig permettel is lefújta őket.

  • hvg.hu hvg.hu
Tagadja bűnösségét a hármashatár-hegyi támadásokkal vádolt férfi

Elkezdődött annak a férfinak a pere, aki a vád szerint tavaly többször támadt meg futókat, bicikliseket és kirándulókat a Hármashatár-hegyen. A vád szerint a sértetteket szidalmazta, lökdöste, megütötte, de volt olyan eset is, amikor tőrkéssel fenyegette, ismeretlen anyagot tartalmazó permettel szembe fújta, vagy vascsővel, illetve fadarabbal próbálta megütni őket. A 40 éves B. F.-et áprilisban fogták el, az ügyészség három rendbeli felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével vádolja.

A csütörtöki előkészítő ülésen ismertették a vádiratot, ám a férfi - aki videós közvetítéssel vett részt a tárgyaláson a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetből - nem ismerte el a bűnösségét, és nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról.

A vádlott az ülésen sérelmezte, hogy nem kapta meg korábban a kirendelt ügyvédje elérhetőségét, ezért nem tudott vele egyeztetni.

Az ülés gyorsan véget is ért, tárgyalás első időpontja április 9-én lesz.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.