Az eheti HVG-nek adott interjúban az ellenzék miniszterelnök-jelöltje Márki-Zay Péter úgy véli, hogy rajta keresztül új rétegeket is elértek: a konzervatívokat, a romákat, és a határon túli magyarokat is. "Stratégiailag most ott vagyunk, ahová el szerettünk volna jutni" – mondta lapunknak Márki-Zay, hozzátéve, hogy azzal nem tud mit kezdeni, hogy még így is durván a Fidesznek lejt a pálya a nyilvánosság 90 százalékának uralása miatt.
Szerinte ömlik rá a hazugság hetek óta, legújabb arról, hogy belevinné Magyarországot a háborúba, holott csupán a NATO szövetségi rendszere iránti hűségről és a közös álláspont alakításáról és követéséről beszélt. Vagyis, szó sincs arról, hogy az ellenzék magyar katonákat akarna Ukrajnába küldeni, ahogy a NATO sem akar NATO-katonákat odavezényelni. Az ellenzék jelöltje szerint ez nem magyarázkodás, csak a tények állítása a hazug propagandával szemben. "Kereshetnek hibát a mi kommunikációnkban, de a hiba nem a mi készülékünkben van" – állítja a miniszterelnök-jelölt.
Márki-Zay Péter szerint az ellenzék túl van a nehezén az egymással folytatott vitákban, mert "azzal, hogy összeraktunk egy közös programot, lebonyolítottuk a kampányt, bebizonyítottuk, hogy ez a koalícióéletképes. A legnagyobb nehézség a program megalkotása volt, a végrehajtással kevesebb vita lesz."
További részletekért keresse csütörtöktől a friss HVG-t, az újságárusoknál!
