Már csak alig több mint ezernégyszázat kell aludnia az ellenzéknek, és itt is a következő parlamenti választás Magyarországon. De még jobban teszi az ellenzék, ha nem alussza át ezt az időszakot, mert akkor újra olyan rémálom lehet a vége, amilyet április 3-án átélt. És amilyen rémlátomást – a gyász azóta is tartó feldolgozásából láthatóan – talán még a Szellem rovatunkban méltatott Hieronymus Bosch sem festett meg középkori közönségének. A rejtélyes életű németalföldi művész Szemfényvesztő című festménye a bűnök és eltévelyedés valóságos kalendáriuma. Van ezekről nekünk is mit mondanunk.

Az e heti HVG Bosch monumentális alkotásaira illő körképet mutat a világról és Magyarországról, ám nem a középkorba röpít vissza, hanem a Kádár-korba. Ami szinte újraéledt, áporodottságával, a monolit hatalommal, az egy személytől függő hierarchiával, a gazdaságpolitikán erőszakot tevő intézkedéseivel, a kultúra leuralásával, az ellenzéki hangok elhallgattatásával. S azzal a legalább másfél évtizede nyomasztó érzéssel, hogy ha az MSZMP nem bukik meg, akkor ma a politikai bizottságban egy Orbán- és egy Gyurcsány-frakció küzdene egymással. Ahogyan a Kádár-rezsim az olajárrobbanást próbálta megállítani a határon, úgy állná útját mai utódja az ukrajnai háború által is felerősített inflációs nyomásnak. Az eredmény ugyanaz a rémálom lehet, mint annak idején, olvasható a Gazdaság rovatban: elszabaduló hiány és államadósság, majd kényszerű megszorítás, amit közérzetjavító intézkedésekkel próbálnak enyhíteni ideig-óráig.

A régi szóhasználatot és módszereket idézi a NER médiapolitikája is, ami a negyedik kétharmad biztonságában sem tűri a „pártszerű és építő jellegű” kritikát, s még a KESMA gépezetéhez képest szúnyogerősségű Tilos Rádiót is igyekszik agyoncsapni (erről olvashatnak a Magyarország és a Vélemény rovatban). Míg a Kádár-rendszerben botrányféle lehetett abból, hogy Czinege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter leányfalui nyaralóját kiskatonák szépítették, addig a mai Magyarországon afölött is átsiklanak – Bosch vásznaitól eltérően bocsánatos bűnnek tekintve a lopást, csalást –, ha a NER oligarchái lenyúlják a fél országot, a zsákmányszerzést pedig meghosszabbítják Bicskéig. Erről beszél Fókuszban rovatunkban Martin József Péter, a Transparency International magyarországi ügyvezető igazgatója. A Cégvilágban ismét felsoroljuk, miként gazdagodott az utóbbi napokban a nemzeti burzsoázia, az élen Tiborcz Istvánnal és Mészáros Lőrinccel. Ugyancsak a Fókuszban olvasható, hogy az EU a jogállamisági eljárás keretében hogyan próbál Orbán Viktor körmére nézni.

Ahhoz, hogy rémeket lássunk, február 24-e óta elég keletre tekintenünk, ahol – mint a Világ rovat beszámol róla – egyre brutálisabb fordulatokat vesz az Ukrajna elleni orosz háború, ami közvetlen és közvetett hatásként felmorzsolhatja a kárpátaljai magyar közösséget. Háború, mégpedig a délszláv radikalizálta önvallomása szerint Portrénk alanyát, Toroczkai Lászlót, a Mi Hazánk elnökét, aki a személyével és pártjával kapcsolatos vádakat azzal igyekszik hárítani, hogy „kollektíven” sem a cigányokat, sem a zsidókat nem támadták, és négy fal között, magánemberként idézhető Goebbels, politikusként azonban nem. A Mi Hazánk bejutása a parlamentbe sokaknak okozott álmatlan éjszakát – Toroczkainak meg az tehette ugyanezt, amikor 18 évesen megtudta, ki volt a dédapja. Bosch vásznainak közönsége megvitatta azok erkölcsi üzenetét. Tegyük mi is ezt az e heti cikkeink alkotta képpel.

NAGY GÁBOR

vezető szerkesztő