Sehogy sem fér a fejembe, hogy jött ki Kovács Zoltán államtitkárnak a matek, miszerint az augusztus 20-ai tűzijátékot drágább lett volna lemondani, mint megtartani. De ha már méregdrágán megvették a hozzávalókat, kezdődjék a cirkusz – kenyérből úgyis egyre kevesebb.

Ahogy a szakirodalomban olvasom, a tűzijáték őshazájában, Kínában azért alakult ki kétezer éves hagyománya az effajta pufogtatásnak, mert szentül hiszik, hogy kiűzhetik vele az ártó szellemeket. Azt, hogy az Európa legnagyobb tűzijátékaként reklámozott hét végi, budapesti attrakció ennek megfelelően is megteszi-e majd a hatását, csak remélni lehet, mindenesetre a kínai sárkány útjából Orbánék már enélkül is elűztek minden ártó erőt. Ezeréves államiságunkhoz méltóan, ezer (az Investigate Europe számításai szerint egészen pontosan 979) év alatt megtérülő hitelszerződést kötöttek Pekinggel a Budapest–Belgrád vasútvonal korszerűsítésére, majd az ellenzéki népszavazási kezdeményezés megfúrásával elhárították az utolsó jogi akadályt is a Fudan Egyetem magyarországi letelepítése elől.

A minap pedig belecsaptak az egyik leggazdagabb kínai befektető tenyerébe.

A Debrecenbe tervezett gigaberuházás újabb lépés ugyan az akkumulátor-nagyhatalommá válás útján – mint az Fókuszban rovatunk összeállításából kiderül –, a projekt tovább növeli Magyarország kiszolgáltatottságát. S bár a beruházás költségvetése szinte hajszálra megegyezik az uniós helyreállítási alapból visszatartott pénzekkel, itt is csak papíron jöhet ki a matek: az ugyanis nem helyettesítheti a brüsszeli megegyezést.

A pénznek persze soha nincs szaga. A magát a kereszténység védelmezőjének beállító Orbánnak az sem számít, ha olyan országból érkezik a lóvé, ahol tényleg üldözik a keresztényeket (meg az ujgurokat és minden más kisebbséget). Ilyenkor már nem olyan finnyás a kultúrák keveredésétől óvó kormányfő, illetve veje, aki egy bank és egy alapkezelő megszerzése után most épp az egyik legnagyobb brókercégbe vásárolta be magát. Az üzletről, amelynek révén Tiborcz István ezermilliárd forintnyi magán- és céges vagyont kontrollálhat, Gazdaság rovatunkban írunk.

Miközben a magyar kormány busás haszonnal kecsegtető üzletekkel igyekszik pacifikálni a nagyhatalmakat – az oroszokat az energetikában, a németeket az autógyártás, az USA-t az informatika területén –, idehaza olyan spórolási technikákra kényszeríti a polgárosodás ígéretével traktált középosztályt, amelyekbe lassan már olyan kiadások sem férnek bele, mint a színházba járás vagy a családi autó javíttatása szakszervizben – derül ki Elveszett illúziók című cikkünkből. Világ rovatunkban e héten is nemzetközi vizekre eveztünk, de az aszályban kiszáradt európai folyók állapotáról szóló cikkünk tükrében ez inkább képzavar. A háborús krónikát ezúttal Fehéroroszország Kreml előtti teljes behódolásának bemutatásával folytatjuk, Szellem rovatunkban pedig azt idézzük fel, amikor az USA még nem Ukrajnába, hanem Moszkvába küldte ingyenes fegyverszállítmányait a valódi nácik elleni harchoz.

„A valóság fantasztikusabb, rettenetesebb, félelemkeltőbb, mint szerény szavaimmal ki tudnám fejezni” – jelentette ki Salman Rushdie utolsó regénye, a Quichotte megjelenése után. A napokban kis híján végzetes merénylet áldozatává vált író jövőbe látó képességéről is szól Végtelen gyűlölet című cikkünk.

A modern kori búsképű lovag szerint ma az az igazán bátor, aki a nyelvét arra használja, amire való: értelmes, előrevivő gondolatok kimondásához.

Ettől tényleg lehet félnivalójuk a tűzijátékon alighanem csak jót mulató, ártó szellemeknek.

DOBSZAY JÁNOS

vezető szerkesztő