„A magyar felsőoktatás 1990 utáni történetében példátlan diszkrimináció valósul meg” – ez a véleménye a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Zeneakadémia) vezetésének az egyetem élére kiírt rektori pályázatról.
Erről egy nappal a pályázat kiírása után, levélben tájékoztatta az egyetem szenátusa Csák János kulturális és innovációs minisztert – írja az Index.
A Zeneakadémia élére azért keresnek új embert, mert a jelenlegi rektor, Vigh Andrea hárfaművész, tanszékvezető egyetemi tanár mandátuma ősszel lejár. Ő nem is pályázhat újra, mivel a felsőoktatási törvény szerint ugyanis két ciklusnál tovább senki nem maradhat ebben a pozícióban.
A modellváltásnak eddig sikeresen ellenálló egyetem vezetése a pályázati kiírás tervezetét tavasszal véleményezhette, de a javaslataikat nem fogadták el. Így alakult ki az a helyzet, hogy bár a zeneakadémián zeneszerzést, zenetudományt és zenepedagógiát is oktatnak, az új rektor a kiírás szerint csak előadóművész lehet.
A kiírás annyira szűk, hogy a Zeneakadémia korábbi nagy rektorai közül Ujfalussy József és Batta András zenetudósok, valamint Soproni József zeneszerző sem tudna megfelelni a feltételeknek. Ráadásul a pályázat ütemezése a jelentkezésre alig több mint egy hónapot hagy, az elbírálási határidő másnapján (november elsején) már be kellene tölteni a rektori pozíciót az új érkezőnek.
A szenátus néhány nappal korábban egy másik ügyben is levelet küldött Csák Jánosnak. Ebben azt írták, hogy az év elején hozzájuk kinevezett kancellárnak, azaz Kotán Attila Bertalannak a működése, munkastílusa, morális és a szakmai munkára kiható rombolása elfogadhatatlan az egyetemi polgárság számára.
A korábbi levélben azt is panaszolják, hogy a kancellár a törvényben előírt együttműködési kötelezettségének sem tesz eleget, az utasításait pedig több esetben nem a jogszabályi háttérnek megfelelően, a szenátus hatáskörének csorbítása mellett hozza meg.
A Zeneakadémián az Index forrásai szerint sokan úgy látják, hogy a rektorválasztás előkészületei, annak körülményei és a jelenlegi kancellár tevékenysége alapvetően érinti az egyetemi autonómiát. Attól tartanak, hogy ha olyan rektort nevez ki Csák János, akire rászabták a pályázatot, viszont a szenátus nem támogatja, az beláthatatlan szervezeti és személyi rombolást idézhetne elő az intézményben.
Frisséítés 17:08-kor:
Az Index cikkének megjelenése után „Ismét erősödhet a Zeneakadémia nemzetközi elismertsége” címmel adott ki közleményt a rektori pályázatról a Kulturális és Innovációs Minisztérium. Ebben direkt módon nem reagálnak a szenátus két levelében felvetett problémákra, de azt írják:
a pályázat célja, hogy nemzetközi gyakorlattal és tapasztalattal rendelkező rektora legyen az Intézménynek, aki a 2016-ban még a nemzetközi előadó-művészeti rangsorok előkelő helyén szereplő egyetemet visszaemeli és tovább erősíti a magyar zenei hagyományokat megillető helyre.
Ezentúl hangsúlyozza a közlemény, hogy "az egyetem szenátusa - a vonatkozó törvényi kereteknek megfelelően - a rektorválasztás folyamatában általuk választott jelölteket rangsorolás szerint terjeszti fel a fenntartó minisztérium felé".
Bár a minisztérium a vonatkozó törvényre hivatkozik, a hatályban lévő felsőoktatási törvényben nem ez szerepel. Abban ugyanis nincs szó rangsorolás szerinti felterjesztésről. A szöveg szerint "a szenátus javaslatot tesz a rektori pályázati felhívás tartalmára, elbírálja a rektori pályázatokat és megválasztja a rektorjelöltet, továbbá értékeli a rektor vezetői tevékenységét".
Az Index cikkének megjelenése után „Ismét erősödhet a Zeneakadémia nemzetközi elismertsége” címmel adott ki közleményt a rektori pályázatról a Kulturális és Innovációs Minisztérium. Ebben direkt módon nem reagálnak a szenátus két levelében felvetett problémákra, de azt írják:
a pályázat célja, hogy nemzetközi gyakorlattal és tapasztalattal rendelkező rektora legyen az Intézménynek, aki a 2016-ban még a nemzetközi előadó-művészeti rangsorok előkelő helyén szereplő egyetemet visszaemeli és tovább erősíti a magyar zenei hagyományokat megillető helyre.
Ezentúl hangsúlyozza a közlemény, hogy az egyetem szenátusa a rektorválasztás folyamatában a minisztérium által kiválasztott jelölteket rangsorolás szerint terjeszti fel. A végső döntést azonban így is Csák János minisztériuma fogja meghozni.