6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A külügyminiszter a Telexnek nem állt meg, de a Blikk el tudta csípni.
„Nem tudok arról, hogy bárki veszélyben lenne” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, amikor a Blikk videós stábja arról kérdezte, hogy a külföldi fedésben lévő ügynökökről is információt szerezhettek-e az orosz hackerek, és veszélyben vannak-e kint ezek az ügynökök. Szijjártó péntek délelőtt Nyíregyházán járt, ahol egy vállalkozás létszámbővítésével kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót.
Szijjártó szerint a magyar állam minden egyes hatósága és intézménye elvégzi a munkáját, Magyarországon nincsenek veszélyben az emberek, mindent elkövetnek ennek érdekében.
„A szélrózsa minden irányából lesz érdeklődés irántunk, lesznek olyanok, akik megpróbálnak beavatkozni a belpolitikai folyamatokba, a magyarországi számítógépes rendszerekbe. Ezeknek a támadásoknak az elhárítása folyamatos feladat, de nyugodtak lehetnek, mindenkit megvédünk” – fogalmazott Szijjártó.
A Blikk felvetette azt is, hogy ha a bizalmas adatok nem kerültek veszélybe, ahogyan azt Gulyás Gergely a kormányinfón állította, akkor meg is oszthatnák, hogy mik kerültek ki. „Titkosszolgálati hatáskörbe tartozó kérdésekről egyetlen ország sem beszél. Ezekről nem fogunk tudni teljes körű tájékoztatást adni, beruházásokról, munkahelyekről igen” – mondta Szijjártó, majd elismételte a fentebb idézett gondolatait.
A Telex stábja is próbálkozott ma Szijjártónál, ők Kalocsán szerettek volna kérdezni a minisztertől, de ehelyett a rendőrség találta meg őket, ellenőrizték a kamerájuk gyártási számát, hátha épp körözik, majd igazoltatták őket. Szijjártónak így végül csak odakiabálni sikerült egy kérdést, választ azonban nem kaptak. „Nagyon szívesen válaszolnék, de várnak a következő helyszínen is, mennem kell, ne haragudjanak” – kiabált vissza a külügyminiszter.
A 444 nyomán korábban mi is beszámoltunk arról a 2021-ben készült jelentésről, amely szerint orosz hackercsoportok bejutottak a külügy informatikai rendszerébe, ennek következtében pedig „több mint 4000 munkaállomás és 930-nál több szerver vált megbízhatatlanná”. A sikeres hackertámadás tényéről már 2022-ben írt a Direkt36, kormányzati szereplők azonban akkor „kampányhazugságnak” nevezték az állításokat. Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke múlt héten már azt mondta, senki nem cáfolta a támadásokról szóló levél valódiságát.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.