Nyolcmillió forintot ért Szijjártó Péter helikopteres útja Dunakeszi és Záhony között 

Csaknem 4 millió forint annak a rendőrségi helikopternek az üzemóraköltsége, amely Szijjártó Pétert vitte idén januárban Záhonyba, majd onnan vissza Dunakeszire – tudta meg a HVG. A külügyminiszter a repüléssel irányonként nagyjából két órát spórolt, az út piaci értéke pedig – ha egyéb lehetséges költségeket nem veszünk figyelembe – 8 millió forint lehetett.  

Nyolcmillió forintot ért Szijjártó Péter helikopteres útja Dunakeszi és Záhony között 

Idén januárban Kárpátaljára látogatott Szijjártó Péter, hogy találkozzon az ukrán külügyminiszterrel, valamint Volodimir Zelenszkij elnök egyik tanácsadójával. A magyar külügyminiszter Záhonyig a rendőrség helikopterével utazott, majd ott autóba ült, és így jutott el a célállomásra, Ungvárra. 

Szijjártó Pétert a dunakeszi otthonától nem messze található repülőtéren vette fel a helikopter, a kárpátaljai tárgyalása után pedig oda is vitte vissza Záhonyból. Később az ATV-vel azt közölte, hogy visszafelé nem azért repült Dunakeszire a gép, mert történetesen arrafelé lakik, hanem azért, mert este ott fogadta a bahreini külügyminisztert és a delegációját, ezért sietnie kellett. Megjegyezte:

Így is elkéstem egy kicsit.”

Dunakeszi és Záhony között légvonalban 244 kilométer a távolság, a Szijjártó Pétert szállító MD902-es helikopter pedig óránként éppen ekkora távolságot képes megtenni, tehát az út irányonként nagyjából egy óráig tarthatott. Ugyanez autóval körülbelül 3 órát vesz igénybe, rendőri felvezetéssel pedig még kevesebbet.  

Azt nem árulták el hivatalosan, hogy mennyibe került a helikopteres utazás, de

a HVG Készenléti Rendőrségtől származó információi szerint az MD902-es gép üzemóra költsége bruttó 3,98 millió forint. Vagyis ennek alapján – ha csak az oda-vissza utat számoljuk, egyéb költségeket pedig nem veszünk figyelembe – Szijjártó Péter helikopterezésének piaci értéke csaknem 8 millió forint volt. 

Autóval a költségek megálltak volna néhány tízezer forintnál, még akkor is, ha több járművet számolunk a konvoj, illetve a rendőri felvezetés miatt.

Autós konvojjal jóval olcsóbb lett volna, bár lassabb is
Facebook / Szijjártó Péter

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) honlapján megtalálható utasítás szerint a helikopteres utazás esetében egyéb költségek is felmerülhetnek: ha például valaki hosszabban veszi igénybe a gépeket, mint 8 óra, akkor gondoskodnia kell a személyzet elhelyezéséről, szállításáról, valamint étkezéséről is. A Készenléti Rendőrség ugyanakkor ismételt megkeresésünkre sem árulta el, hogy hivatalosan mennyi ideig vették igénybe a gépeket, így nem tudni azt sem: a helikopter végig Záhonyban várta Szijjártó Pétert, amíg a miniszter Ukrajnában volt, vagy addig valami másra is használták.

Pedig Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke az ügyben indított vizsgálatában egyértelműen megállapította: az adatkezelő a Készenléti Rendőrség, a gépek használatának részleteit pedig rögzítik a repülési naplóban.

Az üzemóra költségeket egyébként azért kell minden évben meghatározni, mert a rendőrségi helikoptereket nemcsak a rendvédelmi feladatok teljesítésekor használják: a gépeket ugyanis kölcsön is lehet kérni például filmfelvételhez, légi fényképezéshez vagy tudományos, ismeretterjesztő feladatokhoz. Ezekben az esetekben viszont már fizetni kell a helikopterekért, ennek összegét pedig előre rögzítik. A védett személyek helikopterhasználatáról a szabályok szerint a Köztársasági Őrezred parancsnoka dönt.

Facebook / Szijjártó Péter

A rendőrség utasításából arra is következtetni lehet, hogy Szijjártó Péternek nem került egy forintjába sem az út, mert ha állandó vagy ideiglenes védelemben részesülő személy szállítására használják a gépeket, akkor nem kell költségtérítést fizetni. Megkeresésünkre, miszerint utólag fizetett-e a külügyminiszter az útért, a tárca nem válaszolt.

A HVG információi szerint a rendőrség összesen 15 szolgálati helikopterrel rendelkezik, amelyek közül négy MD500E típusú, tizenegy pedig a külügyminiszter által is használt MD902-es típusú gép. Előbbinek a Készenléti Rendőrség adatai szerint 2023-ban és 2024-ben is 1,87 millió forint volt az üzemóra költsége, azaz ha Szijjártó ezt a típust használta volna, akkor nagyjából fele annyit ért volna az út piaci alapon.  

Az MD902-ek közül azonban legalább az egyik elegánsabb belsőt kapott, a benne lévők így szebb környezetben utazhatnak. Ezzel kapcsolatban az ORFK azt közölte korábban a 24.hu-val, hogy „a rendőrség helikopterflottájában nincs VIP-szállításra kialakított MD902-es helikopter. Egy helikopter belső elrendezése alakítható ki az ülések egy részének cseréjével úgy, hogy magasabb komfortérzetet keltsen. Ez a helikopter egyébként ugyanolyan szolgálati feladatokat lát el, mint a flotta másik tíz helikoptere”.  

Az üzemóra költség egyébként 2022-ben még jóval alacsonyabb volt, az MD500E típusú gépek esetében 877 ezer forint/óra, míg az MD902-eseknél 1,8 millió forint/óra – az emelkedés feltehetően az elszálló energia/üzemanyagárakra vezethető vissza.

Szijjártó Péter azon a bizonyos ungvári látogatáson 2024. január 29-én
Facebook / Szijjártó Péter

Korábban a HVG és a Magyar Hang is részletesen írt arról, hogy Szijjártó Péter összesen kilenc alkalommal utazott a rendőrség flottájába tartozó helikopterrel 2020 óta, de az azt megelőző években is repült legalább egy tucatszor így. Információink szerint a januári záhonyi út óta a külügyminiszter nem használta a rendőrség helikoptereit.

A luxust azonban továbbra sem veti meg Szijjártó Péter, az Átlátszó cikkéből ugyanis kiderült, hogy csaknem 181 millió forintjába került az adófizetőknek, hogy ő és kísérete idén júniusban magángéppel utazott mindössze kétnapos hivatali útjára a Fülöp-szigetekre és a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaságba.

A külügyminiszter által használt helikoptert egyébként a Belügyminisztérium vásárolta még 2016-ban négy másik helikopterrel együtt 13,6 millió euróért, vagyis akkori árfolyamon nagyjából négymilliárd forintért. Az azóta már bezárt Népszabadság cikke szerint viszont az eladó – vagyis Németország Baden-Württemberg tartománya – csak 4,8 millió eurót kért a flottából már kivont helikopterekért. Az ezen felüli 8,8 millió euró ahhoz a cseh céghez került, amelyik közvetített az ügyletben.

A többi állami vezető 2022 óta nem használta a rendőrség helikopterét; Orbán Viktor utoljára 2015-ben vette igénybe valamelyik gépet, akkor Tornyiszentmiklósra utazott Budapestről, majd onnan vissza.