Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
A költségek nagy részét a Bethesda Kórház Alapítvány biztosította.
Új gyermeksürgősségi osztályt indított a Bethesda Gyermekkórház, az osztályon 15 éves nemzetközi tapasztalat és a legmodernebb műszerpark várja a betegeket – jelentette be Velkey György főigazgató.
„A kórház az elmúlt években jelentős fejlődésen ment keresztül, sokkal nagyobb lett az ellátandó betegkör, így a sürgősségi ellátást is a megnövekedett feladathoz kellett igazítani” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az osztály kialakításakor „rendszert építettek”, vagyis az infrastruktúra kiépítésén és a műszerek beszerzésén túl új munkatársi csapatot is kovácsoltak.
Mint mondta, az osztály kialakítása összesen 146 millió forintba került, melynek legnagyobb részét, 94 millió forintot a Bethesda Kórház Alapítvány biztosította. A projekt megvalósításához, a helyiségek karbantartásához további 32 millió forint központi forrás érkezett, ezt egészítette ki a kórház saját forrásból még további 20 millió forinttal – ismertette, megjegyezve: a sürgősségi osztály évente 15 ezer beteget lát el.
Velkey György elmondta: a sürgősségi osztályra csúcsminőségű műszereket szereztek be – például a jelen pillanatban elérhető legjobb ultrahanggépet – és a helyben elvégezhető laborvizsgálatok „teljes arzenálja” elérhető az osztályon. A fejlesztés célja, hogy gyors, egyszerűen hozzáférhető, hatékony és még biztonságosabb ellátás jöhessen létre a sürgős orvosi beavatkozásra szoruló betegek számára – fűzte hozzá a főigazgató.
(Nyitókép forrása: Bethesda Gyermekkórház / Facebook)
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.