Tojás- és tésztavásárt jelentett be Gyurcsány Ferenc
A DK elnökének bejelentése szerint a tojás „kevesebb, mint 40 forint” lesz a vásáraikon.
HVG
A Demokratikus Koalíció kedvezményes tojás- és tésztavásárt indít húsvét előtt – jelentette be Gyurcsány Ferenc kéthetes országjárásának kalocsai állomásán.
A pártelnök szerint az ötletet a kedvezményes gyümölcsvásárok „pokoli” sikere adta, és az akcióval „sokaknak több örömöt” okozhat majd az ünnep. A jövő csütörtöktől rendezett vásárokon az ország számtalan pontján, tíz napon keresztül a tojást „kevesebb, mint 40 forintért”, a tésztát pedig „350-400 forintért” fogják árulni.
„Egy embernek legfeljebb húsz tojást fogunk tudni adni, és nagyjából egykilónyi száraz tésztát” – mondta Gyurcsány, azzal indokolva a mennyiségi limitet, hogy „véges a büdzsé”.
„Valójában nem áfaprobléma van, nem árrésprobléma van, nem élelmiszer-probléma van, hanem kormányprobléma van” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a kormányt el kell zavarni a „csudába”.
Az Agroinform elemzése szerint a boltokban 90 forint körül alakulhat a tojás ára húsvét előtt.
Hétfőtől lépett életbe az egyes élelmiszerekre vonatkozó árrés szabályozása, a kormány jelentős árcsökkenésre számít a kijelölt harminc terméknél. Megnéztük, mi látszik ebből a boltokban.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.