6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A védőnőknek visszamenőleg kell adatot szolgáltatniuk arról, hogy tavaly hány forint térítést kaptak.
Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő számolt be annak a védőnőnek az esetéről, akinek a Veszprém megyei kórház nem fizette ki a márciusra járó kiküldetési költségeit. A dolgozó állítása szerint az összes védőnő esetében hasonlóan járt el az intézmény, pedig a munkájuknak szerves részét képezi, hogy időnként kimennek a családokhoz ellenőrzésre.
„Amióta a kórház a munkáltatónk, a saját autóinkat használjuk, az önkormányzat régen biztosított szolgálati autót. Jelen állás szerint se a benzint, sem pedig a buszbérletet nem finanszírozza a munkáltató. (Kivételnek a munkába járást nevezték meg, azt továbbra is fizetik)” – írta levelében a védőnő Kunetz Zsombornak.
Hozzátette: „Több védőnő hatalmas körzeteket lát el, van hogy több csatolt községgel, külterülettel, szőlőhegyekkel, dűlőkkel. Ilyen formában a saját forrásainkból kényszerülünk finanszírozni az államilag előírt munkavégzésünket. Többünknek gondot okoz egy nyomtatópatron beszerzése, egy eszköz meghibásodása, szervizelése is.”
A védőnő szerint kaptak egy adatbekérőt, amelyben nekik kell összeszedni, hogy tavaly havi bontásban hány kilométert adtak le engedélyeztetésre, és hány forint kiutalást kaptak. „Az adatszolgáltatást egy olyan táblázat kitöltésével tudjuk végrehajtani, ami a link birtokában bárki számára megtekinthető, szerkeszthető (minden védőnő a megyében látja, hogy a kollégája mennyi útiköltség-térítést kapott adott hónapban)” – fogalmazott.
Az ügyben megkerestük a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórházat, amely szerint csak felfüggesztették a kifizetéseket annak érdekében, hogy megvizsgálják, minden szabályosan történt-e. A kórház csak a válasz teljes terjedelmében való közléséhez járult hozzá.
„A Csolnoky Ferenc Kórház alkalmazásában álló védőnőket, hasonlóan más intézményekhez, minden, a jogszabályok és a kórházi belső szabályozók alapján jogszerűen és szabályosan adható – kiküldetési utasítás alapján, illetve napi munkába járási támogatás alapján járó – költségtérítés megilleti és azokat a kórház eddig is és a jövőben is biztosítja számukra. A kifizetés feltétele a belső szabályzatainknak megfelelően és hiánytalanul benyújtott dokumentáció a védőnők részéről. Ezen kötelezettség megfelelő teljesítése a március havi költségtérítés kifizetésének a feltétele. A kórház által elvégzett szúrópróbaszerű kontroll több, különféle hibát tárt fel, amely azt indokolja, hogy a teljes védőnői foglalkoztatotti kör esetében elvégezzük a dokumentációk átfogó ellenőrzését a közpénzekkel való felelős gazdálkodásnak megfelelően. A költségtérítések tehát nem megszüntetésre kerültek, hanem felfüggesztésre az ellenőrzés illetve, a megfelelő dokumentációk elkészítéséig. Vagyis a védőnőktől kért adatkérésünk célja nem a költségtérítés megszüntetése, hanem a dolgozóink számára juttatásként adható két eltérő jogcímű és eltérő mértékű díjazás kifizetésének elkülönítése volt.”
Kiemelt képünk illusztráció.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.