Több fideszes politikus is szelfivel jelentkezett vasárnap délután a BOK-csarnokból, ahol Orbán Viktor elindította a Harcosok Klubjának nevezett szerveződést. Így tett Horváth László drogügyi kormánybiztos és hevesi országgyűlési képviselő is, a kép azonban nem miatta, hanem az egyik mögötte ülő ember miatt lett igazán érdekes.
A 444 szúrta ki, hogy a kép jobb szélén az az S. Tamás György látható, akit 2016-ban jogerősen ítélt el a bíróság egy tizenkettedik életévét be nem töltött gyerek ellen elkövetett szexuális erőszak miatt.
A lap úgy tudja, a férfi börtönben is ült emiatt.
Horváth László, a képet közzé tevő képviselő utólag úgy reagált Facebook-oldalán: „Ha a mai sajtóhír igaz, akkor ez a személy nem kívánatos a soraink között.”

Horváth Lászlóék mögött a kép jobb szélén látható férfi érdekes.
Facebook / Horváth Laci