Nem határolódott el az egri önkormányzati bizottság Rák Sándorétól, aki rasszista, tömeggyilkosozó posztot osztott meg Dobrev Kláráráról

Készült erről egy előterjesztés, de a helyi Fidesz nem vette napirendre.

  • hvg.hu hvg.hu
Nem határolódott el az egri önkormányzati bizottság Rák Sándorétól, aki rasszista, tömeggyilkosozó posztot osztott meg Dobrev Kláráráról

Rák Sándorné fideszes egri önkormányzati képviselő korábban az önkormányzat kulturális és idegenforgalmi bizottságát vezette, ám tisztségéről le kellett mondania, miután Dobrev Kláráról egy fajelméleti alapú posztot osztott meg a Facebookon. A bejegyzés szerzője többek között „genetikailag prediszponált magyarellenes, rasszista tömeggyilkosnak” nevezte Dobrevet, amire később az érintett is reagált, Rák Sándorné pedig elnézést kért miatta.

Az említett bizottság keddi ülésén Huszti Péter bizottsági alelnök, aki a helyi civilek frakciójában ül, kezdeményezett egy olyan előterjesztést, amely kimondta volna, hogy a bizottság elhatárolódik a fideszes politikus szavaitól, illetve elítélte volna Rák Sándorné tettét. Az Egri Ügyek című lap azonban úgy tudja, hogy a fideszes képviselők napirendre sem vették az előterjesztést.

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Magyarországon a nők 60 százaléka túlsúlyos, sokan így mennek neki a menopauza időszakának, amikor a férfiakkal szembeni egészségügyi előnyeik jelentős részét amúgy is elveszítik. Hogyan lehet féken tartani a kilókat, és közben az ingerlékenység, a hőhullámok, továbbá olyan veszélyes láthatatlan tünetek ellen is küzdeni, mint a koleszterinszint emelkedése? Milyen ételekkel lehet nyugodtabb az alvás, és hogyan neveljük rá magunkat a cukormentesebb életre? Erdélyi-Sipos Aliz dietetikust kérdeztük.