Halálra éheztette kutyáját egy nógrádi férfi

Két kutyát is pár méteres láncon tartott a kertjében ellátás nélkül.

  • HVG HVG
Halálra éheztette kutyáját egy nógrádi férfi

Egy húszéves férfi 2023-ban befogadott drégelypalánki otthonába két kutyát, mindkét állatot éheztette, amibe az egyik bele is halt – tájékoztatta a Nógrád Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-t.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt a férfi ellen, aki az ebeket pár méteres láncon kikötve tartotta. A vádiratból kiderül, hogy 2024 januárjától nem biztosított nekik állandó ivóvizet és élelmet, sőt, az állatorvosi ellátásról sem gondoskodott, ezért az egyik kutya február 2-án elpusztult, míg a másik életveszélyes állapotba került.

Az életben maradt ebet előbb állatvédők vették magukhoz, majd Németországban fogadták örökbe. Az ügyészség a 20 éves, büntetlen előéletű férfit állatkínzás bűntettével vádolta meg, és 1 év 6 hónap börtönbüntetést, illetve 2 év közügyektől eltiltást indítványozott, ha a bíróság előtt a váddal egyezően beismeri a bűncselekmény elkövetését, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról. Az ügyben a Balassagyarmati Járásbíróság dönt.

A nyitókép forrása: AFP